Szabó Tímea
Megosztás
2017.3.23. |

A Párbeszéd segítségével az ombudsmanhoz fordulnak a Pető intézet konduktorai, miután a kancellárnak és a kormánynak hetek óta nem sikerül rendeznie az intézményben kialakult hátrányos megkülönböztetést, és ezzel a sérült gyerekek és felnőttek zavartalan ellátását.

Március eleje óta közel tíz konduktor kényszerült elhagyni a Petőt, miután nem voltak hajlandóak aláírni az új megalázó fizetés- és szabadság-csökkenéssel járó szerződésüket.

Az a körülmény, hogy a felnőtt ambulancián és a nemzetközi intézetben a konduktorokat nem pedagógusként, hanem közalkalmazottakként kívánják foglalkoztatni a továbbiakban, sérti az egyenlő bánásmód elvét: míg a gyakorló iskolákban foglalkoztatottak a magasabb presztízsű pedagógusi besorolást kapják, addig a lényegében ugyanazt a munkát végző felnőtt ambulancián és nemzetközi intézetben foglalkoztatottak ettől eltérően, közalkalmazottként kerülnek alkalmazásra.

A Párbeszéd reméli, hogy az alapvető jogok biztosa a hét eleji, az alapellátásban dolgozó védőnők hátrányos megkülönböztetésének megállapítása után a távozni kényszerült konduktorokkal kapcsolatban is hasonló megállapításra jut, és felszólítja a kormányt a diszkriminatív állapot megszűntetésére.

A Párbeszéd folytatja a küzdelmet, nem hagyjuk, hogy a kormány megint a kancellár haveroknak osztogassa a milliós fizetéseket, miközben a legelesettebbeket magukra hagyják.


Budapest, 2017. március 23.
Szabó Tímea
a Párbeszéd társelnöke, országgyűlési képviselő

 

Nekünk mindenki számít!

Csatlakozz!