V. Naszályi Márta
Megosztás
2018.5.26. |
A jövő heti fővárosi közgyűlésen tárgyalják a Főtáv javaslatát, amely szerint a műjégpálya hűtőberendezései a Városliget közintézményeinek klimatizálásában úgy hasznosíthatók, hogy a műjégpálya hűtőgépházából kiindulva, hűtési távvezetéken keresztül alacsony hőmérsékletű hűtővízzel látják el az épületeket.
 
Szintén a jövő héten kerül a közgyűlés elé egy változtatási javaslat, amelyben új parkolók, közművek és vendéglátó létesítmények építését engedélyezik.
 
Tisztán látszik, hogy a közparki jelleg folyamatosan háttérbe szorul, szórakoztató negyeddé alakítják a Városligetet. Olyan építményeket terveznek, amelyek további forgalmat, környezetterhelést és energiafogyasztást generálnak, mindezt a kiemelt beruházásokról szóló törvény árnyékában civil és hatósági kontroll nélkül, az érdemi környezeti hatásvizsgálatot mellőzve tudják megtenni, miközben a közparki jelleg felszámolása minden felmérés szerint ellentétes a budapestiek akaratával.
 
A távhűtés egyébként önmagában nem feltétlenül lenne hátrányos, viszont a hideg vizet fosszilis energiával fogják előállítani, gyakorlatilag egy közpark közepén, ami zaj- és légszennyezést jelent.
 
A klímaváltozással együtt járó felmelegedés, a városi hőszigetek kialakulása ellen a legjobb védelem a városi közparkok rendszere, amely kiegyenlítő hatású, csökkenti a felmelegedést és a szárazságot. Éppen ezért elfogadhatatlan, hogy egy közpark helyén, ami a város természetes klimatizálását szolgálja, olyan épületeket húznak fel a XXI. században, amelyeket rengeteg energia felhasználásával hűteni kell. Az államnak élen kellene járni a példamutatásban: a parkot megőrizni és a parklátogatókat kiszolgáló épületeket úgy kialakítani, hogy nagyon alacsony energia-felhasználásával legyenek üzemeltethetők!
 
 
Budapest, 2018. május 26.

V. Naszályi Márta

elnökségi tag, budapesti ügyvivő