Megosztás
2014.7.20. |

Az éj leple alatt hamisít történelmet a kormány

 

Az Együtt-PM Szövetség tiltakozik a német megszállási emlékmű felállítása ellen, mert annak célja nem a múltra való tárgyszerű és békés emlékezés, hanem a magyar állam felelősségének eltagadása, és a történelem meghamisítása. Az önkormányzati választás után, az új balközép városvezetés el fogja távolítani a szobrot.

 

Vasárnapra virradóra, az éj leple alatt felállították a német megszállási emlékművet a budapesti Szabadság téren. Az Együtt-PM Szövetség e szobor terveinek nyilvánosságra kerülése óta többször, több fórumon bírálta a magyar államnak a holokausztban viselt felelősségét eltagadó, annak kizárólag áldoztai szerepét hangsúlyozó koncepcióját. Ennek keretében sajtótájékoztatón szimbolikusan Hazugság terének neveztük el a szobornak otthont adó közterületet. A helyszínen az elmúlt hónapokban számos más szervezet is demonstrált, így politikai erők, történészek, zsidószervezetek, illetve a korábbi embermentők szervezetei is.

Az Együtt-PM tűrhetetlennek tartja, hogy az Orbán-kormány nem csupán figyelmen kívül hagyta a széleskörű társadalmi felháborodást és tiltakozást, de az éj leple alatt állította föl a történelemhamisító emlékművet. Az önkormányzati választás után, az új balközép városvezetés el fogja távolítani azt.

 

Budapest, 2014. július 20.

Együtt-PM Szövetség

 

(fotó: csakegyruszki.tumblr)