Megosztás
2016.1.6. |

Csepreghy Nándor miniszterhelyettes szerint 100-200 ezer embernek kellene távoznia a közszférából 2018-ig. A Párbeszéd Magyarország (PM) úgy véli, egy embernek biztosan távoznia kell az állami szférából: az elképesztő tudáshiányról tanúbizonyságot tevő Csepreghy Nándornak.  

 

Bűn, ahogyan a kormány a közszférában dolgozókkal bánik. Csepreghy Nándor úgy dobta be a közszféra többszázezres leépítésének tervét, hogy a legalapvetőbb tényekkel sincs tisztában. 

A miniszter-helyettes a skandináv modellre hivatkozva hosszabb távon 600 ezer embert küldene el a közszférából. Csepreghy ugyanis úgy tudja, hogy a skandináv országokban csak a foglalkoztatottak 10 százaléka dolgozik a közszférában. A valóságban azonban ez az arány Norvégiában és Dániában jóval 30% fölött van, és Svédországban is több, mint 25%. 

A miniszterhelyettes egymillió, az államnak dolgozó emberről beszélt, de azt nem tette hozzá, hogy ebben már benne vannak a közfoglalkoztatottak és állami cégeknél dolgozók is – nélkülük a szám 700 ezer körüli. A miniszterhelyettes elküldene 2018-ig akár 200 ezer embert is, mondván, digitalizálják az államigazgatást. Senki nem mondta el neki, hogy az egész közigazgatásban nem dolgoznak 140 ezernél többen. 

A kormány javaslata a közszféra leépítéséről megalapozatlan őrültség, ami, ha megvalósulna, még rosszabb minőségű egészségügyet, oktatást és közigazgatást jelentene. Csepreghy Nándor leépítése azonban mindenképp indokolt lenne.

 

Budapest, 2016. január 6.

Tordai Bence

PM-szóvivő

 

 

 Új. Bal. Zöld.