V. Naszályi Márta
Megosztás
2018.6.19. |

A Párbeszéd arra szólítja fel a főváros vezetését, hogy Budapest belvárosa helyett találjanak másik helyszínt a Red Bull Air Race-nek, illetve ne támogassák kedvezményes közterület-foglalási díjjal a rendezvényt.

    A párt elnökségi tagja keddi budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy jelenleg a fővárosban olcsóbb repülőversenyt rendezni, mint ételt osztani: míg a verseny rendezői átlagosan 9 forint területfoglalási díjat fizetnek négyzetméterenként, addig egy ételosztás megszervezésekor négyzetméterenként 112 forintot kell fizetni a közterületekért.
    V. Naszályi Márta hozzátette, a városvezetés hivatkozásával ellentétben nem egy ingyenes sportrendezvényről van szó, hanem egy olyan versenyről, amit a Red Bull a reklám miatt szervez. A fővárosi képviselő megjegyezte, Magyarország az egyetlen, ahol a nagy zajjal és légszennyezéssel járó versenyt egy városon belül tartják, világörökségi területek felett.
    A közterületekkel való felelős gazdálkodás elvét és a lakosság egészséges környezethez való jogát is sérti a verseny, ami nem csak állami támogatást kap, de kedvezményes területfoglalással is segítik - bírált a politikus.

 

MTI

 

Csatlakozz!