Megosztás
2016.6.1. |

A Párbeszéd Magyarországért tiltakozik a kormány legújabb terve ellen, miszerint az iskolák üzemeltetésének einstandolása után még meg is sarcolnák az önkormányzatokat, miközben azok működtetéséből teljesen ki lesznek zárva. A Párbeszéd felszólítja Palkovics Lászlót, hogy adjon magyarázatot arra, miért hazudott, amikor másfél hete még cáfolta az esetleges önkormányzati hozzájárulásról szóló híreket.

 
A költségvetési bizottság által a 2017-es költségvetéshez benyújtott módosítás az adóerőképesség függvényében szolidaritási hozzájárulást követelnek az önkormányzatoktól az iskolák működtetésére.
 
A PM szerint a működtetés állami kézbe vétele eleve  elhibázott lépés, ami ráadásul teljesen ellentmond a Tanítanék mozgalom követeléseinek, ezután az iskolák feletti maradék önkormányzati befolyás is megszűnik. A KLIK költségvetésében -  az esztelen központosítás miatt - keletkező lukat az önkormányzatokra kivetett sarccal akarják betömni. A kormány aljas húzásait már a fideszes polgármesterek is ellenzik.
 
A PM szerint a kormánynak meg kellene adnia a lehetőséget az önkormányzatoknak, hogy visszavehessék az iskolák működtetését, sőt a fenntartását is, a központi finanszírozással együtt is. A PM önkormányzati képviselői ezért határozati javaslatotokat nyújtanak be az egyes önkormányzatoknál.

 

Budapest, 2016. június 1.

Karácsony Gergely, Zugló polgármestere, a PM társelnöke

 

Párbeszéd: Veled!

Csatlakozz!