TordaiBence_nonap
Megosztás
2020.3.6. |

 

A nők és férfiak közötti bérszakadék mérséklését szorgalmazta az MSZP és a Párbeszéd frakcióvezető-helyettese pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.

    A szocialista Gurmai Zita, aki az Európai Szocialisták Pártja Nőszervezetének elnöke is azt mondta, az MSZP és a Párbeszéd országgyűlési határozati javaslatot nyújtott be annak érdekében, hogy a nők és a férfiak "egyenlő munkáért egyenlő bért" kapjanak.
    Ismertetése szerint ma a nők 58 napot ingyen dolgoznak egy évben. Hozzátette: tavaly ismét kinyílt a bérolló Magyarországon a nők és férfiak fizetése között; a 2019-es bruttó átlagkereset a férfiak esetében 403 ezer, a nők esetében 335 ezer forint volt.
    A nők nem lehetnek leárazva, nem érhetnek kevesebbet, mint a férfiak - fogalmazott.
    Tordai Bence, a Párbeszéd frakcióvezető-helyettese közölte, az Orbán-rezsim elmúlt tíz éve alatt "nagyon buta, agresszív, macsó politika" érvényesült, sokszor egyenesen direkt nőellenes politikát folytattak. Ezen változtatna a Párbeszéd és az MSZP - tette hozzá.
    Jelezte azt is, hogy csatlakoznak az Amnesty International pénteken a nemzetközi nőnap alkalmából indult, Egy Lépéssel Közelebb nevű kampányához, amelynek célja, hogy a nemek szerinti béradatok megismerhetőek legyenek és ezáltal közelebb kerüljenek a nemek közötti bérszakadék megszüntetéséhez.
    Elmondta, számításaik szerint a Párbeszéd-frakciónál a nők többet keresnek, mint a férfiak.
    Tordai Bence üdvözölte, hogy az MSZP társelnöki rendszer bevezetését tervezi, mert fontos, hogy a közéletben, a legfelsőbb vezetésben mindkét nem képviseltesse magát.

(MTI)