Csekk_paks
Megosztás
2014.6.23. |

Tiltakozunk a hitelszerződés aláírása és a Paksi erőmű bővítése ellen!

 

Az Együtt-PM számításai szerint minden egyes magyar embernek hétszázezer forintjába fog kerülni a paksi bővítés - hívta fel a figyelmet hétfői, budapesti sajtótájékoztatón Jávor Benedek EP-képviselő és Szabó Tímea országgyűlési képviselő. Szabó Tímea hangsúlyozta, hogy a szövetség a lehető leghatározottabban tiltakozik a hitelszerződés aláírása és az erőmű bővítése ellen. Meggyőződésük szerint nem lehet aláírni egy olyan megállapodást, amelyikről nem folytattak társadalmi egyeztetést, ami "iszonyúan sokba kerül" és amire semmi szüksége nincs az országnak.

A bővítés az ország éves GDP-jének tíz százalékába, minden egyes magyar embernek hétszázezer forintjába kerül - hívta fel a figyelmet Szabó. Hozzátette, hogy 2007-ben Orbán Viktor még arról beszélt, hogy Magyarország nem akar a Gazprom legvidámabb barakkja lenni. Úgy fogalmazott: remélik, hogy most a miniszterelnök kimondja, hogy "Magyarország nem lehet a Roszatom legvidámabb barakkja"

Jávor Benedek arról beszélt, hogy a hitelszerződés jogszerűtlen, mert megsérti az alaptörvényben lefektetett adósságplafont valamint az uniós jogot is. Hangsúlyozta, hogy eközben a nemzeti vagyontörvénnyel is ellentétes, mert a megállapodás nem magyar, hanem külföldi választottbíróság elé utalja a vitás kérdéseket.

Az Együtt-PM úgy számol, hogy a körülbelül háromezer milliárdos hitel után az ország összesen nagyjából hétezer milliárdot fog visszafizetni, ami "elviselhetetlen" terheket ró majd a költségvetésre - mondta.

Azok a fideszes képviselők, akik igennel szavaznak a hitelszerződésre, azok a "saját oligarchaköreik" védelmében a magyar családok érdekeivel ellentétesen cselekszenek - jelentette ki.

 

Budapest, 2014. 06. 23 - MTI -