Szijjártó_Ügyei
Megosztás
2015.3.25. |

A Párbeszéd Magyarországért (PM) azt kérdezi Orbán Viktor miniszterelnöktől, hogy mikor váltja le Szijjártó Pétert a külgazdasági és külügyi tárca éléről

 

Erről Barabás Richárd, az ellenzéki párt önkormányzati képviselője beszélt szerdán az MTI-nek.   

Hány botrányos ügynek kell még történnie, hogy "Orbán Viktornak is megjöjjön az esze" - kérdezte az ellenzéki politikus, aki szerint Szijjártó Péter "elképesztően tehetségtelenül" vezeti minisztériumát, gazdasági, diplomáciai és morális károkat okozva ezzel az országnak.
Barabás Richárd kiemelte, hogy a külügyminiszter Kiss Szilárdon keresztül "majdhogynem közvetlenül érintett az orosz szexipar fellendülésében, orosz bűnözők Európába áramlásában".
A PM politikusa azt mondta, Szijjártó Péter és a külügyminisztérium sokszor támogatta a Quaestort alapító Tarsoly Csaba cégeit, a társaság bedőlése előtt pedig "össze is játszottak", amikor a külügyminisztérium "az utolsó pillanatban vette ki a pénzét".
A Quaestor emellett abban a keleti nyitásban is "faltörő kosként" működött, amely kudarcot hozott, az Ázsiába irányuló magyar export ugyanis csökkent, miközben a régió más országai "elhúztak mellettünk" - fejtette  ki Barabás Richárd, aki Szijjártó Péter hibájaként említette az Egyesült Államokkal és a visegrádi négyek többi országával ápolt kapcsolat megromlását is.

 

Budapest, 2015. március 25., szerda (MTI)