Szabó Tímea
Megosztás
2014.3.10. |

A Fidesz-kormány tavaly augusztusban döntött arról, hogy anyagi kártérítést kaphatnak azok a roma családok, amelyek a romagyilkosságok néven elhíresült támadássorozatban elveszítették hozzátartozóikat vagy a támadások sértettjei voltak. A határidő lejárta ellenére a kormány semmilyen érdemi lépést nem tett az ügyben, ráadásul folyamatosan ködösít. Az Együtt-PM ezért írásbeli kérdésben vár azonnali választ Balog Zoltán emberi erőforrás minisztertől.

 

A kárenyhítésről szóló kormánydöntéssel kapcsolatban Balog Zoltán augusztusban kijelentette: "tisztességes és méltányos kártérítést" fognak ajánlani a családoknak. A miniszter már szeptember elejére egyeztetéseket ígért az érintettekkel, továbbá azt, hogy még 2013 decemberében a családok hozzájuthatnak a kárenyhítéshez.

Pár héttel a bejelentést követően a kormány „a 2008–2009-es romagyilkosságok túlélő sértettjeinek és közvetlenül érintett egyéb áldozatainak  megsegítéséről” címmel határozatot fogadott el, amely többek között arról is rendelkezett, hogy október 31-ig készüljön előterjesztés a kormány számára az áldozatok támogatásáról. E feladatokkal Balog Zoltánt bízták meg, míg a felmérés eredménye alapján az áldozatok támogatásáról szóló előterjesztés elkészítésével október 31-i határidővel Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi minisztert.

A szeptember elejére beígért egyeztetésre nem került sor az érintett családokkal, az élethelyzetükben bekövetkezet változások felmérése is elmaradt.

A tavalyi év utolsó előtti napján megjelent egy újabb kormányrendelet, amely továbbra sem szól a kárenyhítés mértékéről, és arról sem, hogy ennek megállapítására és folyósítására mikor kerülhet sor. Rendelkezik viszont arról, hogy a családok élethelyzetének a felmérésére, vonatkozó adataik begyűjtésére egy civil szervezetet választ majd ki a kormány. Ennek a meg nem nevezett, de „az áldozatsegítés területén legalább egy évtizede aktív tevékenységet folytató” civil szervezetnek a feladata az, hogy javaslatot tegyen „a közvetlen áldozati minőség megállapítására és a kár megtérüléséhez való hozzájárulás összegére”

Az Együtt-PM meggyőződése, hogy a kormány ezzel a lépésével szándékosan mélyíti a megtámadott családok kálváriáját, ahelyett, hogy segítséget nyújtana. Az Együtt-PM szerint elfogadhatatlan ez a késlekedés, ezért írásbeli kérdésben többek között a következő kérdésekre várunk azonnali választ a minisztertől: mi az oka annak, hogy nem sikerült a még tavaly nyáron bejelentettek értelmében a romagyilkosságok túlélő sértettjeinek megsegítésének ügyét 2013-ban lezárni? Miért született újabb kormányrendelet? Miért kell külön szerződést kötni egy meg nem nevezett civil szervezettel?

 

Budapest, 2014. január 6.

 

 

Szabó Tímea országgyűlési képviselő, az Együtt-PM társelnöke