Megosztás
2016.12.1. |

A Párbeszéd Magyarországért szóvivője arra szólította fel a kormányt, hogy tegyen meg mindent a Magyarországon meglévő társadalmi, illetve jövedelmi különbségek mérsékléséért.

    Tordai Bence csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) héten publikált jelentésére hivatkozott. A politikus azt mondta, hogy miközben Magyarországon 2011-2015 között folyamatosan egyre több forrást vontak el a társadalomtól és a gazdaságtól, a szegénység mértéke is nőtt.

    Az egyenlőtlenségek okai keresve hangsúlyozta, hogy a cégeket terhelő adók mértéke Magyarországon kevesebb, mint fele az OECD-országok átlagának, miközben a lakosságot terhelő fogyasztási adók 4-7 százalékkal magasabbak annál.

    Magyarország az egyetlen  OECD tagállam, ahol 2007-hez, vagyis a válság előtti időszakhoz képest csökkent a szociális ellátásokra fordított összeg - hangzott el.

    Tordai Bence megismételte korábbi véleményüket, hogy a társasági adó helyett inkább a legalacsonyabb keresetűek személyi jövedelemadóját kell csökkenteni és be kell vezetni a párt által sürgetett alapjövedelmet valamint alapnyugdíjat.

 

Budapest, 2016. december 1., csütörtök (MTI)

Nekünk mindenki számít!

Csatlakozz!