Megosztás
2013.5.23.

Az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának kormánypárti többsége a testület mai ülésén nem adta meg a lehetőséget Szabó Rebekának, hogy elmondja véleményét a kabinet új, bizottsági módosítónak álcázott földtörvény-javaslatáról.

Az ülésszak egyik legfontosabb, a birtokviszonyokat, a gazdálkodók megélhetését és az egész ország élelmiszertermelését döntően befolyásoló törvényének vitája még tavaly novemberben szakadt félbe, és hosszas várakozás után egy szinte teljesen új változattal folytatódik. A szakbizottsági vitában Szabó Rebeka annak ellenére nem kapott szót, hogy a törvényjavaslat tárgyalásának megkezdésekor még a mezőgazdasági bizottság tagja volt, és módosító indítványokat is nyújtott be az eredeti tervezethez - amelyek megtárgyalását a mai bizottsági ülésen már nem kezdeményezhette.



Hiába írták át jelentős részben a törvényszöveget, az előző tervezet hibáin nem sikerült érzékelhetően javítani. Továbbra sem látszanak a garanciák a jelenlegi, erősen koncentrált birtokszerkezet átalakítására, vagy arra, hogy a helyi közösségek érdemben beleszólhassanak saját településük földügyeibe.

A beleszólás és véleménynyilvánítás korlátozását a jelek szerint a helyi gazdálkodók után az ellenzéki képviselőkön folytatják a kormánypártok – úgy tűnik, a Fidesz földtörvénye változatlanul nem állja ki a nyilvánosság, illetve a földügyi visszaélések ellen harcoló zöldpárti kritika próbáját.

2013. május 22.