Megosztás
2016.11.28. |

Tíz éven belül megszűnhet a gyermekvédelmi alapellátás Magyarországon, ugyanis nincs megfelelő számú szakember az országban. Miközben az Orbán-kormány hátradől, az emberek egyre nagyobb veszélybe kerülnek a betegellátásban. A Párbeszéd szerint a praxisokban dolgozó munkatársak valódi béremelésével és praxisközösségek létrehozásával kell megerősíteni egészségügyi alapszolgáltatásokat.

A házi gyermekorvosok átlagéletkora idén 59 év volt, vagyis többségük hamarosan nyugdíjba megy. Az orvos-kivándorlás és a pályaelhagyás miatt nincs senki, aki átvehetné ezeket a praxisokat, hiszen még mindig rendkívül túlterheltek a gyerekorvosok. Az elmúlt években emiatt több, mint 100 praxis szűnt meg.

A kormány eközben azt hazudja, hogy soha nem látott béremelések miatt megoldódnak az alapellátás problémái. Csakhogy a kormányon kívül már mindenkinek világos, hogy csupán a fiatal orvosokat érintő ösztöndíjakkal nem lehet megállítani a túlterhelt szakemberek eltűnését a rendszerből.

A Párbeszéd szerint válságos a helyzet, gyerekek százezrei nem maradhatnak orvosi ellátás nélkül. A párt szerint a minimálbéres háttérdolgozók béremelésére, a praxisközösségek létrehozására, és a rendkívül rossz állapotban levő rendelők felújítására van azonnal szükség. A praxisközösségekkel drasztikusan emelkedne a szolgáltatás minősége és csökkenne az orvosok túlterheltsége is. 


Budapest, 2016. november 28.
Szabó Tímea
a Párbeszéd társelnöke, országgyűlési képviselő

Nekünk mindenki számít!

Csatlakozz!