3 metró
Megosztás
2018.2.5. |

Kilenc ellenzéki párt hétfőn megkezdte az aláírásgyűjtést annak érdekében, hogy népszavazás dönthessen a felújítás alatt álló 3-as metró teljes értékű akadálymentesítéséről. A kezdeményezést az MSZP, a DK, az Együtt, a Liberálisok, az LMP, a Momentum és a Párbeszéd képviselői jelentették be Budapesten, sajtótájékoztatón.


    Horváth Csaba, a szocialisták fővárosi képviselője elmondta, a kerekes székesekért, nehezen közlekedőkért, a kismamákért, és az idősekért vetette fel a referendumot. Tarlós István főpolgármester ugyanis "túl arrogáns ahhoz, hogy beismerje, az akadálymentesítés egy fontos ügy, és túl gyáva ahhoz, hogy a kormánnyal harcoljon a budapestiek érdekében" - fogalmazott, megjegyezve: a fővárosiak átlagosan napi 20 milliárd forintos adóbefizetéseik után megérdemlik a teljes akadálymentesítést.
    Gy. Németh Erzsébet, a DK fővárosi képviselője hangsúlyozta, a főpolgármesternek az akadálymentesítés ügyében a nem törvényesen elhelyezett közterület-figyelő kamerák leszereléséhez hasonlóan kellene kiállnia a kormánnyal szemben, kikövetelve az ahhoz szükséges 20 milliárd forintot. Az ellenzéki politikus az akadálymentesítés fontosságának új szempontjaként említette, hogy a 3-asmetróa váos egyik legbiztonságosabb óvóhelye egy esetleges katasztrófa esetén, amelynek elérését mindenkinek lehetővé kell tenni.  
    Szabadai Viktor, a Liberálisok álláspontját ismertetve közölte, friss közvélemény-kutatásuk alapján a budapestiek 92 százaléka támogatja a teljes akadálymentesítést még akkor is, ha az többletköltségekkel jár.
    Csárdi Antal, az LMP fővárosi képviselője úgy fogalmazott, "nem szabad elhinni azt a bullshitet, hogy egy 330 milliárd forintos költségvetésben nem lehet - akár több évre nyúlóan - 20 milliárd forintos kötelezettségvállalást tenni".
    Galgóczi Péter, a Momentum Dabas járási országgyűlési képviselőjelöltje kerekesszékből szólva elmondta, az akadálymentesítés nem luxus beruházás, hanem olyan befektetés, ami segíthet csökkenteni a mozgássérültek körében 87 százalékos munkanélküliséget. Megjegyezte, az épületek akadálymentesítése mellett az is fontos lenne, hogy javuljon a kapcsolat a sérült és az ép testű emberek között.
V. Naszályi Márta, a Párbeszéd elnökségi tagja elfogadhatatlannak nevezte, hogy a főpolgármester szerinte még mindig nem érti, miért kell lehetővé tenni mindenkinek a szabad közlekedés lehetőségét.
    Horváth Csaba tájékoztatása alapján az aláírásgyűjtés részvevőinek március 6-ig 138 ezer szignót kell gyűjteniük a budapestiektől. Kérdésekre válaszolva megerősítette, a 3-as metró csak akkor lesz teljesen akadálymentes, ha azt mindenki külső segítség nélkül használhatja, ezt pedig kizárólag a liftek biztosítják.

 

Budapest, 2018. február 5., hétfő (MTI)

 

Csatlakozz, hogy legyen Karácsony!