Karácsony_gergely_portré
Megosztás
2014.5.21. |

Minden kérdésben megállapodtak a pénteki európai parlamenti vitán részt vevő pártok szerdán - jelentette be Karácsony Gergely, az Együtt-PM politikusa az utolsó egyeztetést követően.

A megállapodás értelmében a listavezetők május 23-án, pénteken este 6 órakor kezdik a vitát, a helyszínt az ATV adja és a csatorna élőben közvetíti az eseményt is, amelyet párhuzamosan máshol is sugározhatnak.
Karácsony Gergely ismertette, hogy a nyolc szakaszból álló vitán mindenki elmondhatja álláspontját egyebek mellett az elmúlt 10 év mérlegéről, az általa képzelt jövőről és szakpolitikai kérdésekről, s mindenkinek lesz lehetősége, hogy reagáljon az elhangzottakra. Közbekiabálni nem lehet - jegyezte meg.
Szólt arról, hogy noha a Haza nem eladó párt nem volt jelen az utolsó egyeztetésen a feltételeket elfogadta, a Fideszt és a DK-t pedig továbbra is várják, az "utolsó pillanatig nyitva előttük az ajtó". Az Együtt-PM politikusa érthetetlennek nevezte a Fidesz álláspontját arra hivatkozva, hogy tiszteletet követel a magyaroknak, de nem tiszteli meg a választókat és politikai riválisait azzal, hogy elmondja álláspontját. Úgy vélte: azon pártok, amelyek bojkottálják a vitát, arra játszanak, hogy alacsony legyen a részvétel, és politikai teljesítmény nélkül szerezzenek mandátumot.

Budapest, 2014. május 21. - MTI -