Megosztás
2016.2.23. |

Hét évvel ezelőtt történt a tatárszentgyörgyi tragédia, ahol brutális kegyetlenséggel mészároltak le egy ártatlan gyerekeket és édesapját, roma származásuk miatt. A Párbeszéd Magyarországért (PM) meggyőződése, hogy szemlesütés és tagadás helyett muszáj szembenézni a valósággal, és közösen felszámolni a gyűlöletet. Ennek első lépése, hogy február 23-át nemzeti gyásznappá nyilvánítjuk. A PM ma benyújtotta az Országgyűlésnek erről szóló javaslatát.

 

Már a tavalyi évben is kezdeményeztük, hogy a tatárszentgyörgyi tragédia napja legyen közös gyásznap, ám akkor a kormánypárti képviselők tartózkodtak a szavazásnál. Reméljük, hogy a tartózkodásból idén már támogatás lesz, és mindenki belátja: társadalmi szolidaritás és közös emlékezés nélkül nincs jövője egy európai társadalomnak.

A Magyarországot megrendítő, hat halálos áldozatot, köztük egy négy éves kisfiú életét követelő sorozatgyilkosságok végére alig több, mint egy hónapja került pont a jogerős ítélettel. A jogi procedúra hét évig tartott, a trauma feldolgozása az egész társadalomnak - roma és nem roma embereknek - még sokkal tovább fog.

A PM meggyőződése, hogy közösen kell kifejeznünk: elítélünk mindenfajta gyűlölködést, és elkötelezettek vagyunk az erőszak megelőzésében. Egyértelművé kell tennünk, hogy a békés együttélésnek és egymás kölcsönös elfogadásának nincs alternatívája.  

 

Budapest, 2016. február 23.

Szabó Tímea

a PM társelnöke, országgyűlési képviselő