Megosztás
2013.6.10.

Matolcsy, amikor épp nem tündérmesei képtelenségeket ránt elő fiókjából, akkor ugyanazokat a lejárt szavatosságú recepteket használja, melyek a globális pénzügyi válsághoz vezettek. Varga Mihályon keresztül érkező legújabb javaslata a pénzügyi stabilitást lefokozza az inflációs cél mögé. Korszakváltás nélkül a nemtörődömség és a hatalomvágy csapdájában maradunk. 

 

Döbbenetes hiba csúszott a kormány előterjesztésébe: a jegybank és a felügyelet összegyúrásából született „szuper jegybanknak” az inflációs cél fontosabb lenne, mint a pénzügyi stabilitás. Eléggé sántítana így az új szabályozás, hiszen a 2008-as forintválság volt éppen arra a bizonyíték, hogy a pénzügyi stabilitást nem szabad az inflációs cél mögé sorolni.

A kormány által múlt hét pénteken beterjesztett törvényjavaslat beolvasztaná a pénzügyi felügyeletet a jegybankba, az új szervezet fő célja az infláció elleni küzdelem lenne, s e cél veszélyeztetése nélkül támogathatja a pénzügyi stabilitás fönntartását, illetve a kormány gazdaságpolitikáját. Bár az irományt Varga Mihály jegyzi, mivel Matolcsy lesz az új szuperintézmény vezetője, biztosak lehetünk benne, hogy ebben is az ő keze munkáját láthatjuk viszont.

A jelenlegi szabályozás szerint is előbbre való az inflációs cél a kormány gazdaságpolitikájának támogatásánál, de a pénzügyi stabilitás megőrzése nincs az infláció elleni küzdelemnek alárendelve. Miért is lenne? Hogyan is lehet fontosabb az inflációs cél elérése, mint annak az elkerülése, hogy összeomoljon a magyar bankrendszer?

Infláció vs. stabilitás

Folytatás Scheiring Gábor blogján.