Megosztás
2013.5.23.

A Párbeszéd Magyarországért felszólítja a kormányt, hogy Budapestet ne tekintse hűbérbirtoknak, amit elvesz a hűtlen és odaad a hűséges önkormányzatoknak. Inkább segítse a fővárost egy közhasznú cég létrehozásában, amely szakszerűen végezné a Margitsziget egységes, világszínvonalú kezelését és fejlesztését!

A Fidesz szerint az einstandra "azért van szükség, mert ez a terület kiemelt idegenforgalmi jelentőséggel bír." Ám sem a Budai Várat, sem a Kossuth teret nem vették el a kerületektől a fejlesztéshez., a Margitsziget eddig is kiemelt fővárosi kezelésű terület volt. Vajon milyen beruházásra készül az állam, amelynek engedélyezése csak "baráti" önkormányzattól várható?

A PM fővárosi képviselői és a XIII. kerület régóta szorgalmazza, hogy a területet kezeljék és fejlesszék egységesen, az itteni bevételeket a szigetre költsék. Ennek eddig sem volt törvényi akadálya, a főváros mégsem tett semmit, pedig csak a meglévő Margitsziget-stratégiát kellett volna végrehajtani.


Ezentúl bármely területet ötletszerűen, és egyeztetések lefolytatása nélkül el lehet kobozni? Ezentúl a főjegyző adja ki az italmérési engedélyt és felvesznek egy anyakönyvezetőt a szigeten váratlanul megszülető csecsemőkhöz? Mert erre most nincs apparátusa a fővárosnak.

Szilágyi Péter országgyűlési képviselő
Kaltenbach Jenő, fővárosi frakcióvezető
Szabados Péter XIII. kerületi képviselő

2013. május 23., csütörtök (OS)

 

(A képet a criticalmass.hu-tól kölcsönöztük, köszönet érte.)