Luxusautó_vásár
Megosztás
2015.1.22. |

Sajtóhírek szerint 460 millió forintért vásárol magának luxusautókat a kormány. A PM közérdekű adatigénylést ad be annak kiderítésére, hogy ki és milyen címen használ állami autót, egyben törvénymódosítást kezdeményez a luxusjuttatás megadóztatásáért.

 

Újabb 460 millió adóforintot költ magára a kormány: ezúttal luxusautókat vesznek maguknak, mert az eddig használt állami autóik „átlagosan 9-10 évesek, 260-400 ezer kilométer futottak”, vagyis nem méltóak ilyen fontos emberekhez. Hatalomra kerülésekor az Orbán-kormány kisebb államot és puritán kormányt ígért – ehelyett az államtitkárok és a miniszteri biztosok száma követhetetlenül nő, az adófizetők pedig immár több száz állami vezető magáncélú autóhasználatát fizetik, indokolatlan esetekben is.

 

Arra is szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy a magyarországi gépjárműpark átlagos életkora 12,5 év, az átlagos futásteljesítmény pedig követhetetlen (mert a kormány nem hajlandó bevezetni a rendszert, amely minden vizsgánál és szervizlátogatásnál központi adatbázisba rögzíti az óraállást), a magyar emberek többsége azonban mégsem engedheti meg magának, hogy a kormányhoz hasonló gyakorisággal cserélgesse az autóját.

 

A PM elítéli az újabb kormányzati pazarlást: közérdekű adatigénylést adunk be annak kiderítésére, hogy ki és milyen címen használ állami autót, egyben törvénymódosítást kezdeményezünk a luxusjuttatás megadóztatásáért.

 

Budapest, 2015. január 22.

 

Mach Péter, a PM elnökségi tagja