Megosztás
2013.9.15.

Nyílt levélben fordult Victor Pontához és Crin Antonescuhoz Jávor Bendek országgyűlési képviselő, az Együtt-PM társelnöke arra kérve a megszólított romániai pártvezetőket: lépjenek fel hatékonyan azért, hogy a verespataki bányanyitás lekerüljön a napirendről, és a szomszédunkban is betiltsák a ciános technológiájú aranybányászatot.

Verespatak nyílt levél Jávor

 kép forrása: hír.ma

Jávor Benedek szerint a 2000. évi, Romániát, Ukrajnát, Magyarországot, Szerbiát és Bulgáriát is érintő nagybányai ciánkatasztrófa világosan megmutatta, hogy a régió nagy folyóinak vízgyűjtőin zajló, magas kockázatú ipari tevékenységek engedélyezését és ellenőrzését egyik ország sem kezelheti kizárólag belügyként, hiszen az esetleges haváriák veszélyét és terheit is közösen viselik. Az is nyilvánvalóvá vált, hogy az érintett államok, illetve az Európai Unió jogi intézményei a hasonló krízisek megelőzésére illetve kezelésére önmagukban nem alkalmasak: a szennyező felelősségének érvényesítése, az okozott károk megtérítésének kötelezettsége legfeljebb a jogelvek szintjén létezik, a valóságban viszont nem működik.

A zöldpárti képviselő szerint egy eseti, a könnyített engedélyezést elutasító parlamenti döntés helyett a hosszú távra szóló megoldást az jelentené, ha a különösen veszélyes ciános fémkinyerési technológiát - számos európai ország példáját és a vonatkozó EP-határozatot követve - Romániában is betiltanák. Verespatak számára pedig nem a jövőt és a környezeti javakat felélő külszíni ércbányászat, hanem a páratlan természeti és kulturális megőrzése illetve bemutatása lehetne a fenntartható fejlődés záloga - ezt a célt szolgálná, ha a terület felkerülne az UNESCO világörökségi listájára.

"Olyan kérdésben kérjük közreműködésüket, amelyben Románia és Magyarország nemzeti érdekei egybeesnek: mindannyian egy olyan Kárpát-medencében szeretnénk élni, ahol a természeti értékek, a múlt emlékei, a jelen és a jövő generációi is biztonságban vannak. Kérjük, vessék latba befolyásukat annak érdekében, hogy a román parlament döntései Verespatak - és általánosabban a ciános aranybányászat - ügyében ezt a közös célt szolgálják" - zárul az Együtt-PM társelnökének nyílt levele.

 

 

Budapest, 2013.09.15

 

PM sajtó