Megosztás
2016.6.6. |

A Párbeszéd Magyarországért szerint az adótörvények átalakítása azt vetíti előre, hogy hivatalosan is létrejön a kétsebességes egészségügy, a Fidesz "lemondott" az általános, mindenki által elérhető magas színvonalú ellátás kialakításáról.

 

    Tordai Bence szóvivő hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján emlékeztetett arra, hogy a parlament kedden dönthet az adótörvények módosításáról. Egy, az "utolsó pillanatban benyújtott" kormánypárti módosító javaslat pedig lehetővé teszi, hogy a munkáltató által biztosított egészségügyi ellátás adómentes legyen, miközben az összes többi béren kívüli juttatást ötven százalékos teher sújtja - mondta a politikus, aki szerint ezzel arra ösztönzik a munkáltatókat, hogy a cafeteria keretein belül ezt az ellátást biztosítsák a munkavállalóinak. A lépés viszont több százmilliárd forintot terelhet a magánegészségügyi rendszerbe - fogalmazott.

    A politikus úgy látta, hogy ez a lépés jó lehet annak a két-három millió embernek, aki megengedheti maguknak a magánellátást, de rossz az ország többi részének.

 

Budapest, 2016. június 6., hétfő (MTI)

Párbeszéd: Veled!

Csatlakozz!