Orbán_államadósság
Megosztás
2014.8.18. |

Az Együtt-PM felszólítja a magyar kormányt, fejezze be az adatok kozmetikázását, az unortodox ámokfutást, és illiberális fantazmagóriák gyártása helyett erősítsék a forintot, teremtsenek befektetőbarát környezetet, képviseljék a magyar családok, a magyar nemzet érdekét!

Az Együtt-PM Szövetség szerint Orbán Viktor és jobbkeze, Matolcsy György ismét csatát vesztettek az államadósság ellen viselt háborúban: az adósság húszéves rekordokat döntöget. Közeleg az Összeomlás Napja. A kabinet dilettáns gazdaságpolitikája, és a jegybank rossz kamat- és forintpolitikája azt eredményezte, hogy az adósság húszéves csúcson van, és a továbbiakban sem várható a csökkenése.

 

A második negyedév végén 85,1%-os volt a GDP-arányos államadósság – jelentette be ma reggel a Magyar Nemzeti Bank. Ez ugyan nem történelmi rekord, de az utóbbi 20 évben összesen kétszer volt ilyen magas: a rendszerváltáskor, illetve amikor négy évvel ezelőtt Kósa Lajos és Szijjártó Péter államcsőddel hazug módon riogató nyilatkozatai nyomán brutálisan esett a forintárfolyam.

Ráadásul, ahogy az Együtt-PM Szövetség korábban is rámutatott: a 85,1%-os adat csak a kimutatott államadósságra vonatkozik. A magánnyugdíjpénztáraktól lenyúlt ezermilliárdokat, és a Paks2 finanszírozására felvett orosz államkölcsönt is beleszámítjuk, Magyarország adóssága bőven meghaladja a GDP 100%-át!

Az államadósság növekedésében jelentős szerepet játszott az is, hogy az év végi adatot a kormányzat a likvidforrások csökkentésével kozmetikázta, ez pedig a mostani számokban jelentkezik. Amit év végén sikerült eltitkolni, most nyilvánvalóvá vált: az államadósság nőtt. Kimutatható még a dilettáns gazdaságpolitika következtében erőteljes forintgyengülés hatása is: ez mintegy 60 milliárd forintba került a magyar családoknak ebben a negyedévben.

Orbán Viktor és jobbkeze, Matolcsy György ismét csatát vesztettek az államadósság ellen viselt háborúban. A kormány dilettáns gazdaságpolitikája és a jegybanki ámokfutás az adósság növekedését eredményezte, és az adósságráta a továbbiakban sem fog csökkenni. Növekedési fordulat nincs, a sikerként előadott GDP-növekedés a százmilliárdos presztízsberuházások folytatásának köszönhető. Közeleg az Összeomlás Napja, és el is fog jönni, ha az álnemzeti Fidesz-kormány nem változtat gyökeresen a gazdaságpolitikáján!

Felszólítjuk a kormányzatot, fejezzék be az adatok kozmetikázását, és valljanak színt! Továbbá felszólítjuk Orbán Viktort és Matolcsy Györgyöt, fejezzék be az unortodox ámokfutást! Az illiberális fantazmagóriák helyett erősítsék a forintot, teremtsenek befektetőbarát környezetet, képviseljék a magyar családok, a magyar nemzet érdekét!

 

Budapest, 2014. augusztus 18.

Együtt-PM Szövetség