Karácsony Gergely
Megosztás
2018.4.21. |

Az MSZP és a Párbeszéd külön frakciót alakít, és frakciószövetségként dolgozik az Országgyűlésben - jelentették be a két párt vezetői szombaton Budapesten, a szocialista párt választmányának szünetében tartott sajtótájékoztatón. Az MSZP június 17-én tartja tisztújító kongresszusát.

A Párbeszéd három politikusához (Karácsony Gergely, Szabó Tímea, Tordai Bence) csatlakozik az MSZP-Párbeszéd közös listájáról a parlamentbe jutott Bősz Anett, a Magyar Liberális Párt ügyvivője, valamint a szocialista Burány Sándor, aki továbbra is az MSZP tagja marad.
    Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke kijelentette, szeretnék fenntartani az MSZP és a Párbeszéd együttműködését, két frakcióban, de egy szövetségben.
    Az április 8-i országgyűlési választást értékelve közölte, van még dolguk, újra hitet és reményt kell adni azoknak az embereknek, akik hisznek a szociális demokrácia eszményében, de ehhez "nem kevesebb, hanem több szövetségre van szükség". Szerinte a változást akarók választópolgárok szélesebb szövetséget szerettek volna, mint amit a pártok ki tudtak alakítani.
    Ezért a helyzetet úgy értelmezik - folytatta - , hogy az az út, amin év elején elindult az MSZP és a Párbeszéd, helyes volt.
    Karácsony Gergely azt mondta, a három hónap - amit a két párt végigkampányolt - nem volt elég ahhoz, hogy csodát tegyenek, de ha tovább mennek az úton és újabb szövetségeseket keresnek, akkor a következő négy év alkalmas lehet erre.
    Elmondta, az MSZP és a Párbeszéd frakciószövetsége létrehoz egy közös koordinációs testületet, amelynek vezetője az MSZP mindenkori frakcióvezetője lesz.
    Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője közölte, a két frakció írásos politikai megállapodást köt a frakciószövetségről. "A kettő több, mint egy" - fogalmazott.
    Hozzátette: a két frakció jövő hétfőn együttes ülést tart, amelyen megkötik a megállapodást. Elmondta, a koordinációs testület a közös politikai kialakításáért lesz felelős. Kifejtette: minden parlamenti ügyben (napirend előtti felszólalások, törvényjavaslatok, vagy például interpellációk) egyeztetni fognak, szorosan együttműködve kommunikálnak és a források felhasználásánál is egymással egyetértésben hoznak döntést.
    Arra a felvetésre, hogy a házszabályban nem szerepel a frakciószövetség, és mi a céljuk annak létrehozásával, Tóth Bertalan közölte, a politikai megállapodással bizonyítani akarják, hogy elszántak a közös politika fenntartásában.
    A frakcióvezető közölte, a többi ellenzéki pártnak is tesznek majd javaslatot, hogy egységesen lépjenek fel bizonyos ügyekben. Ennek formájára - legyen az például egy ellenzéki kerekasztal - is javaslatot tesznek jövő héten - ismertette.
    Beszámolt arról, hogy nagyon komoly egyeztetés után és a választmány felhatalmazásával lesz Burány Sándor a Párbeszéd-frakció tagja.
    Hiller István, az MSZP választmányi elnöke úgy értékelt, a testület 1989 óta a legfontosabb ülésén és döntésein van túl, alapvető változásokról döntöttek.
    Véleménye szerint a választmány ülésén értelmes és kemény vita folyt, amelyen nem volt személyeskedés és kiabálás.
    Jelezte, a választmány adott felhatalmazást az országgyűlési képviselőcsoportnak a frakciószövetség létrehozására a Párbeszéddel.
    Hozzátette: a döntést 71 igen, 7 nem szavazattal és 4 tartózkodás mellett hozták meg.
    Bejelentette azt is, hogy a választmány június 17-re összehívta az MSZP tisztújító kongresszusát, amelyen más politikai témák - a választások értékelésének lezárása - is szerepelnek.
    Kérdésre Karácsony Gergely beszélt arról, hogy nagyon számítanak az MSZP-Párbeszéd támogatásával, de függetlenként az Országgyűlésbe került Mellár Tamás támogatására, legyen ennek bármilyen jogi formája. 
    Tóth Bertalan ugyanakkor a helyi, pécsi politikával indokolva véleményét azt mondta, nem látja annak esélyét, hogy Mellár Tamás csatlakozna valamelyik frakcióhoz vagy párthoz.
    Arra a kérdésre, mely ellenzéki pártokkal működnének együtt Karácsony Gergely elmondta: minden demokratikus ellenzéki pártot szövetségesnek tartanak. Példát szeretnének mutatni - folytatta - , hogy különböző pártok, amelyek világnézete egybevág, közösen fel tudnak lépni értékeik képviselete érdekében
    Ugyancsak kérdésre beszélt arról, hogy elhangzott a választmányi ülésen és egyetért az előválasztás ötletével. Emlékeztetett arra, hogy a VIII. és a XV. kerületben hamarosan időközi polgármester-választás lesz. Véleménye szerint az előválasztás csak egy technika, a cél az, hogy a helyi közösségek bevonásával demokratikus vitában találják meg a legjobb jelöltet.
    Talán 2018-ban is hibát követtek el, hogy nem ezt a módszert alkalmazták - jelezte.
    A Párbeszéd társelnöke egy másik kérdésre hibaként értékelte, hogy nem jött létre a demokratikus pártok együttműködése a választáson, szerinte ezért szavaztak át vidéken sokan a Jobbikra. Ezért volt az, hogy a baloldal elsősorban Budapesten és a nagyvárosokban tudott az esélyes kihívó szerepében fellépni - mutatott rá. Hozzátette: ezzel együtt is jobban meg kell érteniük a magyar vidék társadalmát.


MTI 

 

Csatlakozz!