Megosztás
2015.4.2. |

A Párbeszéd Magyarországért feljelentést tett Kötél János, a Jobbik nemrégiben megválasztott mezőtúri képviselőjének korábbi Facebook-bejegyzése miatt, amelyben cigányok kivégzéséről, politikusok felakasztásáról posztolt a közösségi oldalon. Kötél János bejegyzése a PM szerint gyűlöletkeltő, erőszakra felhívó, cigányellenes és büntető törvénykönyvbe ütköző megnyilvánulás.  

 

A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Rendőr-Főkapitányság Bűnügyi igazgatósága levélben értesítette a pártot, hogy az ügyészség feljelentésünk nyomán közösség elleni uszítás bűncselekményének gyanúja miatt nyomozást rendelt el, amelyet egyesítettek egy másik magánszemély feljelentése miatt indult nyomozással.

 

Vona Gábor pártelnök báránybőrbe bújt farkasként csak a szavak szintjén határolódik el a rasszista és antiszemita Jobbik-tagoktól és szervezetektől, ám az ehhez hasonló esetekben a pártból való kizárás rendre elmarad.

 

Kötél János felháborító írása és a többi, hasonló jobbikos botrány a párt valódi arcát tükrözik. A Jobbik gyűlöletkeltő kijelentései annak a mély szociális és társadalmi válságnak a tünetei, amelybe a roma és nem roma magyarokat egymás ellenfordító Orbán-kormány taszította az országot.

 

Budapest, 2015. április 2.

 

 

PM Sajtó