paksi bővítés
Megosztás
2017.9.13. |

Nem hagyjuk, hogy titokban maradjanak információk Magyarország történetének egyik legnagyobb beruházásáról!

 

Jávor Benedek a Párbeszéd Magyarországért EP-képviselője által vezetett Közérdekvédelmi Központ több száz a paksi atomerőmű-bővítésével kapcsolatos szerződést hozott nyilvánosságra. Amelyekből kiderül, hogyan használják a bővítésre költött pénzeket baráti üzleti körök helyzetbe hozására.


"Ha valaki 2017 őszén szeretné megtudni, mire és hogyan kezdte elkölteni az MVM Paks II. Zrt. a beruházásra szánt 4000 milliárd forintot, az eddig megkötött több száz helyett mindössze három darab szerződéshez férhet hozzá teljes terjedelmében a cég honlapján közbeszerzések címszó alatt. Ezen felül a vállalat táblázatba rendezve számol be időnként néhány megbízás főbb paramétereiről.

A közlések azonban rendkívül hiányosak, alig több mint két tucat szerződés adatait szerepeltetik, egyes esetekben homályban hagyva a beszállító cégek nevét is.

A Közérdekvédelmi Központ első körben a 2016 végéig megkötött 255 beszállítói szerződést tette közzé. A jövőben minden további megszerzett dokumentumot nyilvánosságra hoz a paksi atomerőmű bővítésével kapcsolatban, amennyiben azok nem lesznek elérhetőek bárki számára az állami vállalat honlapján.

A projektre tervezett 4000 milliárd forint közpénz, elköltéséről folyamatosan el kell számolnia a kormányzatnak a magyar lakosság és a gazdasági szereplők felé, akik adóforintjaikkal kifizetik a számlát, és viselik az atomerőmű bővítés hosszútávú környezeti és gazdasági következményeit." -- Bővebben az átlátszó.hu cikke. 

 

Ismerd meg a Párbeszéd programját, mondd el róla a véleményed, mert nekünk mindenki számít: http://mindenkiszamit.hu/
Csatlakozz, mert tenni kell!