alapjövedelmetmost
Megosztás
2020.3.28.

  Tordai Bence frakcióvezető-helyettes pénteki online sajtótájékoztatóján emlékeztetett: pártjuk öt éve kampányol a minden magyar állampolgárnak járó, havi százezer forintos alapjövedelem bevezetése mellett. Hozzátette, jelenleg nincs idő átalakítani a teljes szociális ellátórendszert, ezért álltak elő új javaslattal. Eszerint a havi százezernél kevesebbet kereső felnőttek jövedelmeit, nyugdíját vagy támogatásait az államnak kellene kiegészítenie százezer forintra, a gyermekek után járó családi pótlékot és szja-kedvezményt pedig ötvenezer forintra - közölte.

  A Párbeszéd úgy számol, hogy a válságkezelő alapjövedelem költségei az év végéig csaknem 1100 milliárd forintot tennének ki. A képviselő azt javasolta, hogy a támogatást a törölt vagy elhalasztott állami beruházásokra szánt költségvetési források, az ötszáz millió forintot meghaladó vagyonokra kivetett 1 százalékos adó és egy, a milliós nagyságrendű fizetésekre kirótt magasabb adókulcs segítségével finanszírozzák.

  A válságkezelő alapjövedelem a munkanélkülieken, a szociális támogatásból élőkön, a felsőoktatásban tanulókon, a közfoglalkoztatottakon, a katás vállalkozókon, a megváltozott munkaképességűeken, az öregségi nyugdíjasokon és a kizárólag gyesre jogosult nőkön is segítene - közölte Tordai Bence.

  Másik témára áttérve nagyon helyesnek nevezte, hogy a kormány szombattól kijárási korlátozást vezet be. Hozzátette, pártjuk politikusai, például Karácsony Gergely főpolgármester már napok óta ezt kérik. Egyúttal leszögezte: az, hogy az ellenzék nem szavazta meg a "felhatalmazási törvényt", semmilyen módon nem akadályozta a járvány elleni védekezést.

A petíció itt érhető el: https://parbeszedmagyarorszagert.hu/hu/urlap/valsagkezelo-alapjovedelem-peticio

(MTI)