Ökotárs
Megosztás
2014.9.8. |

A kormány fejezze be a boszorkányüldözést!

Együtt-PM: politikai koncepciós eljárás zajlik az Ökotárs ellen

 

Az Együtt-PM Szövetség politikai koncepciós eljárás részének tartja, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda nyomozói és a Készenléti Rendőrség bevetési egységei nagy erőkkel vonultak ki az Ökotárs Alapítványhoz. A pártszövetség felszólítja a kormányt, hogy fejezzék be a boszorkányüldözést!

 

Az Együtt-PM továbbra is biztos abban, hogy az Ökotárs szabályszerűen, a magyar jogszabályok teljes betartása mellett működik, és a magyar társadalom számára hasznos tevékenységet végez.

Az Együtt-PM szerint az Ökotárs Alapítvány és a kormány által putyini módszerekkel üldözött – részben norvég pénzekből finanszírozott – civil szervezetek nem támadják, hanem éppenséggel védik a magyar polgárok érdekeit és a magyar demokrácia maradékát. Például Orbán Viktortól és állampártjától is.

Az Együtt-PM Szövetség felszólítja a magyar kormányt, hogy hagyjon föl a boszorkányüldözéssel, és ne zaklassa azokat, akik a magyar emberekért dolgoznak! Magyarázatot várunk: miért kellett félelmet keltő módon, komoly rendőri erővel megrohamozni az Ökotárs Alapítvány irodáit?

 

Budapest, 2014. szeptember 8.

Együtt-PM Szövetség

 

(fotó: Index.hu)