Megosztás
2017.1.9. |

A kormány minden évben elfelejti, hogy mikor kezdődik a tél, a szociális tűzifát az elmúlt években egyszer sem sikerült időben kiosztani. A mostani hidegben is több ezer támogatásra jogosult család maradt fűtés nélkül. A jelenlegi támogatás ráadásul közel sem elég, ezért a Párbeszéd a szociális tűzifa-program pályázati rendszerének átalakítását és a jelenlegi támogatás duplájára történő emelését követeli.

Közel egy millióan fűtenek fával Magyarországon, akiket nemhogy nem ért el semmilyen rezsitámogatás, de ráadásul a tűzifa ára az elmúlt néhány évben a duplájára emelkedett. A meglévő juttatás is késik, tavaly az is előfordult, hogy a téli tüzelőt csak tavasszal kapták meg a pályázó önkormányzatok. Az Orbán-kormány megint a legszegényebbeket nem támogatja, miközben a kormánytagok villáinak medencéit állami támogatással fűtik. 

Jelenleg évi három milliárd forintot fordít a kormány tűzifa támogatásra, miközben Orbán Viktor dolgozószobájának feldíszítésére négy milliárdot költenek. A Párbeszéd követeli, hogy a kormány azonnal emelje meg a szociális tűzifa-keretet a duplájára, továbbá vizsgálja felül a jelenlegi pályázati rendszert, hogy az önkormányzatokhoz időben eljusson a kért segítség. A kormány kötelessége biztosítani, hogy a 200 ezer rászoruló család ne legyen a hideg miatti veszélynek kitéve saját otthonában.  


Budapest, 2017. január 9.
Szabó Tímea
a Párbeszéd társelnöke
országgyűlési képviselő

Nekünk mindenki számít!
Csatlakozz!