Szabó Tímea
Megosztás
2014.11.19. |

A Párbeszéd Magyarországért szerint a költségvetés 2015-ben a válság és a leszakadás évét hozza.

 

    Ezt Szabó Tímea, a PM társelnöke mondta szerdán az MTI-nek. A független képviselő úgy értékeli, a kormány a jövő évi büdzsével kasztrendszert alakít ki Magyarországon, miközben azt üzeni több mint hárommillió embernek, hogy rájuk már nincs szükség.
    Az ellenzéki politikus hangsúlyozta: még a korábbi évekhez képest is nagy mértékű elvonásokat látnak, főleg a családtámogatások és a családpolitika területein. Sem a családi adókedvezmény, sem a családi támogatásra fordított összeg nem növekszik - bírálta, és hozzátette, hogy a gyes, a gyed és a családi pótlék már a hetedik éve be van fagyasztva, a családi adókedvezményt pedig csak a 120 ezer forintnál magasabb jövedelmű családok tudják igénybe venni.
    A közoktatásból újabb 126 milliárd forintot vonnak ki, ami azt jelzi, hogy a Fidesz nem egy képzett, tanult társadalmat, hanem "lebutított, irányítható népet akar magának" - jelentette ki Szabó Tímea, rögzítve: a PM kategorikusan elutasítja ezt a költségvetést. Módosító javaslatai - jelezte - a kilátástalanságban élők és a lecsúszó középosztály érdekeit szolgálják majd.

 

 

Budapest, 2014. november 19. -MTI-