Párbeszéd, Mellár Tamás, Tordai Bence, parlament
Megosztás
2019.7.12. |

A Fidesz a saját hatalmi és gazdasági érdekei miatt cserbenhagyta a budapestieket - értékelte a jövő évi, pénteken elfogadott költségvetést Tordai Bence, a Párbeszéd politikusa.

 

A képviselő sajtótájékoztatón azt mondta, a büdzsé elfogadásakor a kormánypárti politikusok leszavazták a Párbeszéd módosító javaslatait, amelyek Karácsony Gergely főpolgármester-jelölt Budapest-programján alapultak, és a lakhatásról, a közlekedésfejlesztésről, a fővárosi zöldterületek bővítéséről és a kultúra támogatásáról szóltak. Közölte, levelet írnak Tarlós István főpolgármesternek, amiben megkérdezik, egyetért-e azzal, hogy Budapestnek szüksége van a lakhatás és a kultúra támogatására, a közlekedés fejlesztésére és a zöld területek arányának növelésére. Szorgalmazta, a főpolgármester tegyen lépéseket annak érdekében, hogy az önkormányzati választás előtt száz nappal már ne lehessen nagyobb értékű közbeszerzéseket kötni és ne lehessen "elherdálni" Budapest vagyonát.

A sajtótájékoztatón részt vett Mellár Tamás képviselő is, aki bejelentette, miután Áder János köztársasági elnök aláírta a Magyar Tudományos Akadémia kutatóintézeteinek elvételéről szóló javaslatot, az Alkotmánybírósághoz fordulnak. A beadványt, amit eddig hatvan képviselő látott el kézjegyével, hétfőn fogják benyújtani - mondta.

 

(MTI)