Megosztás
2014.3.10.

Az Együtt-PM szerint az újabb önkormányzati törvénymódosítást követően a kistelepülések önállósága tovább csökken. Többé arra sem lesz lehetőség, hogy a kistelepülések szabadon mérlegeljék, mely településekkel és milyen feltételek mellett tartanak fenn közös önkormányzatot, mert a megállapodást mindenekelőtt pártpolitikai érdekek fogják meghatározni. Ezt a teljesen felesleges intézkedést kormányváltás után visszavonjuk.

A helyi önkormányzatokról szóló törvény újabb módosítása értelmében amennyiben az érintett települések 2014-es önkormányzati választásokat követő 60 napon belül nem tudnak megállapodni a közös önkormányzati hivatal helyéről, annak helyét a Kormányhivatal jelölheti ki és a települések harminc napon belül kötelesek megkötni az erről szóló megállapodást.  

A kijelölésről szóló döntés ellen az érintett önkormányzat képviselő-testülete – jogszabálysértésre hivatkozással – a döntés közlésétől számított harminc napon belül a közigazgatási és munkaügyi bírósághoz fordulhat, ám a kijelölésről szóló döntés elleni keresetindításnak nincs halasztó hatálya.

A kistelepüléseknek már arra sem lesz lehetősége, hogy szabadon mérlegeljék, kikkel és milyen feltételek mellett tartanak fenn közös önkormányzatot, mert  ezt pártpolitikai érdekek fogják meghatározni. 

Az Együtt-PM ezt a felesleges intézkedést a kormányváltás után azonnal visszavonja.

Szilágyi Péter országgyűlési képviselő