Megosztás
2015.2.11. |

Orbán Viktor hétfőn kiegyezett a bankokkal, az ellenük folytatott „szabadságharc” véget ért, aminek a kilakoltatások felgyorsulása lehet az ára. A téli időszak végeztével sokan elveszíthetik otthonukat. A Párbeszéd Magyarországért felszólítjuk az Orbán-kormányt, hogy ne lazítson a kilakoltatási kvótán és bővítse ki a Nemzeti Eszközkezelő forrásait és lehetőségeit a tömeges kilakoltatások elkerüléséért.

 

Az Orbán-kormány a bankok elleni szabadságharc politikai hasznának lefölözését és az állami bankbevásárlásokat követően kiegyezett a bankokkal. Ennek ára azonban az is lehet, hogy egyre többen veszíthetik el az otthonukat, ha a kormány fellazítja a kilakoltatásra vonatkozó szabályokat. Ez tovább mélyítené a lakhatással összefüggő szociális válságot. A helyzet már most is válságos, mivel évente 500 ezer végrehajtási eljárás indul, és közel 5000 veszíti el otthonát és kerül kilátástalan helyzetbe a családjával együtt.

 

A Párbeszéd Magyarországért elvárja, hogy a szegényellenes Orbán-kormány a bajban lévő adósok érdekeit is tartsa szem előtt a bankokkal való megegyezéskor. 

 

Budapest, 2015. február 11.

 

Erőss Gábor, a PM elnökségi tagja