Megosztás
2015.2.19. |

Sajtóhírek szerint Habony Árpád vitatott hitelességű önéletrajzi adatokat közölhetett magáról a Who is Who című online kiadvány számára. A Who is Who portálon lévő életrajz forrása maga Habony Árpád, ám az oknyomozás azt is kiderítette, hogy az ott szereplő adatok nagy valószínűséggel nem felelnek meg a valóságnak.

 

A PM szerint bebizonyosodott, hogy a miniszterelnöki főtanácsadó akár nemzetbiztonsági kockázatot is jelenthet, hiszen sem zavaros státuszával és pénzügyeivel, sem az iskolai éveivel kapcsolatban nem tud elszámolni.

 

Habony Árpádnak, Orbán Viktor raszputyinjának szekrényéből szinte naponta esik ki újabb csontváz. Iskoláit, végzettségét is köd borítja, ezért a Párbeszéd Magyarországért és ifjúsági szervezete, a ZöldFront aktivistái ma segítettek Habonynak kitölteni életrajza hézagait: elvitték a Nemzeti Hazugság- és Szélhámos Képző Egyetemen szerzett díszdoktori diplomáját egyik állítólagos lakhelyéhez, a Szerb utca 9. szám elé.

 

A PM már többször megpróbálta felfedni Habony kilétét: vagyonosodási vizsgálatot kezdeményeztünk a NAV-nál, hogy kiderüljön, hogy lehet egy bejegyzett munkaviszony nélküli személy Magyarország egyik leggazdagabb embere, érdemi választ azonban nem kaptunk.

 

Kiderült az is, hogy Habony nincs munkaviszonyban a kormánnyal sem, parlamenti belépőt azonban mégis kapott – jogtalanul. Felszólítottuk Kövér László házelnököt, hogy vonja vissza Habony belépőjét, a házelnök azonban nem reagált megkeresésünkre.

 

A PM szerint, a kormány és az ország érdeke egyaránt az, hogy ne legyenek tisztázatlan múltú és jelenű személyek a kormány közelében. Felszólítjuk Orbán Viktort, hogy azonnal tisztázza Habony Árpád kilétét és szerepét a magyar politikai- és közéletben!