Kétharmad után.

Ne áltassuk magunkat, ez itt a Ground Zero. A Fidesz újabb kétharmada minden eddigi ellenzéki stratégiát, elképzelést, munkát érvénytelenített. Mint ellenzék, másodszor futunk neki a Fidesz leváltásának, és másodszor vallunk nagyjából ugyanúgy kudarcot. A legegyszerűbb lépés most a bűnbakkeresés. Az LMP csinált kétharmadot; Gyurcsány miatt győzhet újra és újra a Fidesz; a szétmorzsolódó MSZP tehetetlensége tartja hatalomban Orbánt; a Jobbik önbecsapása, hogy ők az egyedüli kormányváltó erő az oka mindennek; a nagyképű Momentumosoknak kell szembenézni azzal, hogy ők sem csinálják jobban. De jobb, ha nem próbáljuk ezzel felmenteni magunkat, hátha a szégyen kicsit kisebb szelete esik ránk, ha másokra mutogatunk. Ez, ami most van, mindannyiunk közös terméke, ellenzéki pártoké, politikusoké, megmondóké és háttérembereké. Mielőtt elkezdünk mindent megmagyarázni mások hibáival, nézzünk szembe a sajátjainkkal. LMP-sként, DK-sként, MSZP-sként, Párbeszédesként, Momentumosként – vagy akár Jobbikosként. Lássuk be, hogy ezen az úton, amin eddig jártunk, nincs tovább. Semelyikünknek. Nem egyik, vagy másik párt stratégiája mondott csődöt, hanem az összes együtt. Nem egyik, vagy másik politikus elképzelései nem hoztak eredményt, hanem egyikünkké sem. Mindenki a maga kudarcának szorgos kis kovácsa. Az sem ment a helyzeten, hogy az ellenzéki pártok egy majdnem lehetetlen feladványt próbáltak meg megoldani. Tudjuk, médiaviszonyok, választási törvény, erőforrások aránytalansága, pártszolgálatos demokratikus intézmények, és a többi, és a többi. A lehetetlen feladványt azonban még az elvárható szinten sem oldottuk meg. És még a társadalomra sem lehet egyszerűen fogni a dolgot, hogy Magyarországnak ez így jó. Százezerrel többen szavaztak a Fidesz ellen, mint rá. Emberek utaztak 2-3-4 ezer kilométereket, álltak sorba 5-6 órákat, hogy szavazhassanak.

Nem tudtunk ennek keretet adni. Ez a felelősségünk.

Ez nem jelenti azt, hogy ne lettek volna tiszteletre méltó teljesítmények az ellenzéki oldalon. Karácsony Gergely új hangot, egyenes, őszinte beszédet hozott a kampányba. Hadházy Ákos korrupcióellenes tevékenysége előtt földig a kalappal. Juhász Péter eltökéltsége, elszántsága örök példa marad. A Momentum megmozdított egy generációt, amelyiket sokan apatikusnak gondoltak. Párttagok, aktivisták ezrei küzdöttek nap, mint nap, időjárással, gyűlölettel, reményvesztettséggel. Mindezt példátlan külső nyomás, fenyegetések, egzisztenciális félelmek közepette, ellenszolgáltatás nélkül. És lesznek, akik igazán nagy árat fizethetnek majd: Együttes barátaink sorsa különösen aggasztó, akiket személyesen tehet teljesen tönkre pénzügyileg a közös kudarcunk. Én köszönöm mindenkinek a helytállást, az erőfeszítéseket.

De ez nem változtat azon, hogy kudarcot vallottunk. És ahogy a Mércén Jámbor András kristálytisztán megfogalmazta: itt most nem az a kérdés, hogy mi lesz a folytatás, hanem hogy mi lehet egyáltalán? Nem kétséges, nagyon durva idők jönnek. A kormány keretlegényei már tegnap bejelentették, hogy leszámolnak a civilekkel. Az eddigiekhez képest is példátlan nyomás alá kerül a független média. A kétharmad ismételt birtokában nekilátnak régi tervüknek, a bíróságok bedarálásának. Felszámolják majd az önkormányzatiság maradékait is. Sok minden itt egyszerű kármentés lesz: ellenállni, megvédeni azokat a menedékeket, ahol még áll valami – a társadalomban, és nem az ellenzéki pozíciókban. Meg kell védenünk, életben kell tartanunk újságírókat, független médiaműhelyeket. Pénzügyileg is. Meg kell óvnunk a társadalomért dolgozó civil szervezeteket, a részvételünkkel, támogatásunkkal, a nemzetközi fórumok igénybe vételével, ha kell. Nem véletlen, hogy ők állnak elsődlegesen a kormány célkeresztjében: pontosan tudják, hogy a társadalmi önszerveződés az, ami a legerőteljesebb ellenfele a rendszernek. Én az Európai Parlamentben különösen érzem ennek felelősségét. Ha maradt még bizalom ellenzéki politikusok iránt, azt erre szeretném használni.

Mindez nagyon fontos feladat, de csak az első lépés. Nem adhatjuk fel. Winston Churchill 1940 nyarán, a francia összeomlás, és Dunkerque után azt mondta, „ha a poklon mész keresztül, ne állj meg.” Nem állhatunk meg, de az ide vezető út helyett most már a kifelé tartón kell elindulni. Meg kell szerveznie magát annak a több, mint 2,5 millió embernek, aki nem a Fideszre szavazott. Közösségeket kell építenünk, amelyek nem csak az x-eket húzzák be négyévente, sokszor orrbefogva, hanem maguk cselekszenek. És ez nem lehet csupán az amúgy is most zsákutcába jutott pártok feladata. Minden kritika megillet minket. De nem tudjuk, nem lehet ezt helyettetek megtenni. Irtózatos nehéz lesz. Minden ellenünk fog dolgozni. De a másik választás az, hogy 4 év múlva ugyanitt fogunk állni, és egymásra fogunk mutogatni. Ha még leszünk egyáltalán.

A Fidesz nyolc év alatt nem csupán a demokratikus fékeket és ellensúlyokat rombolta le, nem csupán az intézményeket, a médiát szállta meg, de – jórészt az uniós források felhasználásával – olyan feudalisztikus rendszert épített ki elsősorban vidéken, ahol az emberek szimpla megélhetése a helyi kiskirályoktól függ, a közmunkához jutástól a trafikengedélyen át a vállalkozások működtethetőségéig. Ezért tudnak Simonka-féle bűnözők, Kósa-féle bohócok, Pócs János-féle senkik minden racionális valószínűség dacára fölényesen nyerni. Az ő helyzetük pedig éppúgy a felsőbb hatalomtól függ maradéktalanul, ahogy a közmunkásoké és trafikengedélyeseké tőlük. Ebben a hűbéri láncban nem parlamenti választások zajlanak, hanem hűségeskük megerősítése, amitől a napi betevő függ. Egyszerű parlamenti választással, visszalépésekkel, taktikázással vagy akár alternatív programok és országvíziók felkínálásával önmagában ezt nem lehet megtörni. Közösségekre van szükség, országos ügyek mentén éppúgy, mint helyi szinten. Közösségekre, amelyek összetartanak és cselekszenek, amelyek segítik egymást és közösen kifejezik azt, amit a világról gondolnak. Közösségekre van szükség, amelyek szolidárisak, amelyek nem csak a saját sérelmeik miatt állnak ki, hanem egymásért is. Sok ilyen közösség már elkezdett épülni az országban, szakmák, ágazatok, érdeksérelmek, ügyek mentén. Nekik kell segítenünk, hogy megerősödjenek, egymásra találjanak. És azután megtalálni a politikai érdekképviseletnek azt a formáját, amely sikerre vezetheti őket. Ez nem fog felülről menni. És nem fog egymás ellen sem.

A következő választás kampánya ma kezdődött. Azon az úton, amin eddig haladtunk, ugyanoda jutunk, ahol most vagyunk. Próbáljuk meg másképp.

Jávor Benedek

Párbeszéd EP-képviselője