Megosztás
2016.7.1. |

A Párbeszéd Magyarországért szerint a Fidesz átgondolatlanul és hatásvizsgálatok nélkül vezeti 2017-től a készpénzes cafeteriát. A készpénzes cafeteriával nem az a legnagyobb baj, hogy már maga a fogalom is önellentmondás. Olyasmi, mint a citromízű narancs – amit persze már nagyon is jól ismerünk.

 

A Párbeszéd Magyarországért szerint az igazi baj az, hogy a készpénzes cafeteria érdekeltté teszi a munkáltatókat abban, hogy a munkaerőállományukat lecseréljék új, készpénzes cafeteriával fölvett emberekre. A hatályos szabályok szerint ugyanis a cafeteria nem válthat ki a munkabért. A munkáltató tehát nem csökkentheti a munkabért, és adhat helyette készpénzes cafeteriát. Megteheti viszont, hogy elbocsátja az embereket, és alacsonyabb bérezésűeket vesz föl helyettük, akiknek a bérét kiegészíti a készpénzes cafeteriával.

 

Nyilván sok becsületes munkáltatónak ez eszébe sem jut majd, ám ügyeskedők mindig vannak, s a Fidesz most szélesre tárta előttük a kiskaput.

A Párbeszéd Magyarországért úgy véli, az új  cafeteria rendszer eleve elhibázott. Ám ha a Fidesz ehhez ragaszkodik, akkor legalább azt elő kellene írnia, hogy a készpénzes cafeteria minden egyes magyar munkavállalónak járjon. Csak így lehet bezárni a kiskaput az ügyeskedők előtt.

 

Budapest, 2016. július 1. 

Párbeszéd Magyarországért Sajtó

 

Párbeszéd: Veled!

Csatlakozz!