szegénység
Megosztás
2015.4.4. |

Húsvétkor itt lenne az ideje, hogy az önmagukat kereszténydemokratának hazudó kormánypártok szembenézzenek tetteik következményeivel. A brókerbarát Orbán-rezsim alatt a tisztességes emberek közül egyre többen kerülnek drámai helyzetbe, százezrek szakadnak ki a társadalomból. A Párbeszéd Magyarországért (PM) Alapjövedelem-javaslata mindenki számára biztosítaná a méltóságot és a létbiztonságot.

 

Ma Magyarországon egymillió becsületesen dolgozó ember keres a létminimum alatt, ám sokkal többen vannak azok, akik napi megélhetési gondokkal küzdenek, vagy képtelenek egyről a kettőre jutni.

 

A keresztényi szemlélettel nem összeegyeztethető a Lázár János által nyíltan vallott „akinek nincs semmije, aki nem vitte semmire az életben, az annyit is ér” hozzáállás. A szegények bűnbakká tétele helyett a PM szerint a kilátástalansággal küzdők támogatására lenne szükség. A PM által javasolt Alapjövedelem bevezetése a helyes út a nincstelenség felszámolásához, a szegénységgel küszködő magyarok méltóságának megőrzéséhez és a tisztességes munka becsületének visszaállításához.