Karácsony Gergely
Megosztás
2018.2.6. |

Az MSZP és a Párbeszéd szövetségi programjának különösen fontos eleme a kistelepülések erősítése, amihez önkormányzatbarát közigazgatást kell kiépíteni - mondta a két párt közös kormányfő-jelöltje sajtótájékoztatón kedden, Győrben.

    Karácsony Gerely kifejtette, hogy meg kell erősíteni a helyi közösségeket a földbirtok-pályázatoknál, támogatni kell a helyi gazdaságot a kisvállalkozások fejlesztésével, valamint erősíteni kell a helyi közösségeket a jó minőségű közszolgáltatásokkal.
    Ehhez a helyi termőföldeket vissza kell adni, másfajta adórendszert kell bevezetni, és olyan vállalkozásfejlesztési politikára van szükség, amely megerősíti a helyi kis- és közepes vállalkozásokat - mondta a politikus.
    A szövetség "szociális demokrácia" programjával nemcsak megvédik az embereket a piac kiszolgáltatottságától, hanem erősítik a helyi közösségek gazdasági és politikai eredményeit - hangsúlyozta, majd hozzátette,hogy az önkormányzatiságon keresztül a helyi közösségeket védik, hogy legyen, akitől számon lehet kérni, ha valami nem jó irányba megy - mondta. 
    Gőgös Zoltán, az MSZP elnökhelyettese azt mondta, hogy a jelenlegi vidékpolitika "falurombolás", mert a helyben megtermelt javak jelentős része nem marad helyben, noha azoknak épp a helyi embereket kellene szolgálnia. 
    "Az elmúlt 21 év legnagyobb gazembersége volt", amikor a Fidesz az állami kézben lévő termőföldeket "spekulánsoknak" adta el. Ezeket 3-4 ezer érdekeltség szerezte meg, s most az aktív vidékfejlesztésből hiányzik a magyar termőföld vagyon legjava. 
    A "szociális demokrácia" program legnagyobb nyertesei a kistelepülésen élők lesznek - mondta. 
    A politikus igazságtalannak nevezte azokat a sajtóhíreket, hogy a kormány egyik tervezete szerint az ötezer lélekszám alatti településeken 2019-től nem lesznek választások, megszűnnek ezeken a településeken az önálló önkormányzatok. "Most tagadják, de amit eddig tagadtak, azt megcsinálták" - hangsúlyozta. 
    Greguss András, az MSZP-Párbeszéd helyi képviselőjelöltje azt mondta, hogy a kistelepüléseken a helyi testületeken keresztül folytatnak tevékenységet az emberek, az összes "ügyes-bajos" dolgával a polgármesterhez, vagy a képviselőkhöz fordulnak. Úgy véli, hogy a polgármester nem egy személy, hanem egy poszt, egy intézmény, ami a sajt települése érdekében tevékenykedik. 
    Arra a kérdésre, amely szerint 2015-ben a déli határon lévő kerítés szükségtelenségéről, múlt héten pedig annak szükségességéről nyilatkozott Karácsony Gergely, a miniszterelnök-jelölt azt válaszolta, hogy a kerítés marad, ez az MSZP, a Párbeszéd és a saját álláspontja is. "Azt a gonosz rendszert szeretnénk lebontani, amit Orbán-rendszernek hívnak, a kerítés pedig marad" - jelentette ki.


MTI 2018. február 6., kedd

 

Csatlakozz, hogy legyen Karácsony!