Karácsony Gergely
Megosztás
2017.10.28. |

Fontosnak nevezte az összehangolt indulást a parlamenti választáson Juhász Péter, az Együtt elnöke és Karácsony Gergely, a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje az Együtt országos politikai tanácsának szombati budapesti ülésén. 

 

 Juhász Péter kiemelte, kizárt, hogy sikerüljön kormányt váltani, ha az egyéni választókerületekben nem egy ellenzéki induló áll szemben a Fidesz jelöltjével, ez pedig "az össz-ellenzéken múlik". 

 Hangsúlyozta, az önálló induláshoz szükséges program megalkotásán és a jelöltek kiválasztásán túl fontosnak tartják, hogy "a nemzetnek legyen kormánya, amely érte politizál". Ezért hajlandóak vagyunk visszafogottan, pártérdekeinkkel adott esetben szembe is menve politizálni - fogalmazott. Erre példaként említette az ellenzéki erők koordinált választási indulását, sajnálatát fejezve ki, hogy egyes pártok elutasítják a közös jelöltállítást. Elegük van az embereknek abból, hogy mindenki önállóan szeretné megvalósítani önmagát, önérdekből - mondta Juhász Péter, megjegyezve, hogy a két párt nyitott arra, hogy mások is csatlakozzanak az együttműködésükhöz.

 Karácsony Gergely szerint a siker egyik kulcsa az lesz, hogy a választókat rávegyék, a két szavazatukat "okosan osszák be", az egyikkel a sokszínű ellenzéki tábort megszólítani képes jelöltet támogassák, a másikat pedig a számukra legszimpatikusabb listára adják. Mint mondta, sokáig vártak a hozzájuk hasonlóan gondolkodó pártokra, most is nyitva van az ajtó, de már "el kell indulnunk, dolgoznunk kell, szövetséget kell kötnünk, koalíciókat kell alkotnunk", és meg kell találni a 106 egyéni jelöltet. 

 Karácsony Gergely szerint nem csupán az Orbán-kormány, de az annak hatalomra kerüléséhez vezető körülmények helyes kritikáját is meg kell fogalmazniuk, olyan ajánlatot téve a választóknak, amely "nem az Orbán-kormány előtti múlt, hanem az Orbán-kormány utáni jövő felépítéséről szól". Mint mondta, az Együtt és a Párbeszéd programja sokban hasonlít egymáshoz, ennek elemeként említette, hogy "nincs liberális demokrácia összetartó társadalom nélkül", a jövő Magyarországát pedig tudásalapúvá kell tenni. 

 

Budapest, 2017. október 28., szombat (MTI)

 

Ismerd meg a Párbeszéd programját, mondd el róla a véleményed, mert nekünk mindenki számít: http://mindenkiszamit.hu/
Csatlakozz, hogy legyen Karácsony!