Karácsony Gergely
Megosztás
2017.10.29. |

A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete által szervezett fórumon (“Ki mit ígér a közszolgálatoknak és a szakszervezeteknek?”) pártelnöki fórumán a nagyobb ellenzéki pártokat képviselő felszólalók viszonylag keveset beszéltek választástechnikai stratégiájukról, és annál többet a bérek, az egészségügy és az oktatás helyzetéről.

 

Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke és miniszterelnök-jelöltje szerint a közszféra egyik legnagyobb problémája maga az Emberi Erőforrások Minisztériuma, amit szerinte azért hoztak létre, hogy a megaminisztériumban egymás ellen verenyeztessék őket, és képtelenek legyenek kiállni magukért a humán szakmák. Karácsony szerint a következő kormány legfontosabb célja az kell legyen, hogy visszapótolja a közszférába az onnan kivont forrásokat.

 

Karácsony azt hangsúlyozta, hogy csak olyan oktatási reform lehet sikeres, amit a pedagógus-társadalommal közösen visznek végig. Karácsony szerint a pedagógus és egészségügyi dolgozó hiány a Fidesz tudatos bérlenyomó politikájának köszönhető, a Párbeszéd programjában ezért hangsúlyos szerepet kap a munkavállalói, szakszervezeti jogok megerősítése.

 

Budapest, 2017. október 28.

https://merce.hu/2017/10/28/egyetert-az-ellenzek-egyutt-kell-mukodni-a-szakszervezetekkel-tobb-penz-kell-az-oktatasba-es-az-egeszsegugybe/

 

 

Ismerd meg a Párbeszéd programját, mondd el róla a véleményed, mert nekünk mindenki számít: http://mindenkiszamit.hu/
Csatlakozz, hogy legyen Karácsony!