október 23
Megosztás
2017.10.23. |

1956 rendkívül sokszínű volt, egyik legfontosabb üzenete, hogy nem egy ideológia, hanem egy nemzet közös ügye volt - hangoztatta Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke, miniszterelnök-jelöltje hétfő délelőtt a párt központi, október 23-ai megemlékezésén Budapesten. 

    Az ellenzéki politikus kifejtette: 1956-nak nincs egy vezéralakja, de nagyon sok hőse volt, köztük például a forradalmár pesti fiatalok, valamint a reformkommunisták, akik felismerték, a "rossz oldalon állnak", s azok a polgári demokraták, akik megpróbálták Magyarországot egy sokszínű demokrácia felé vinni.

    A társelnök szerint 1956 megmutatta, hogy "bármilyen erősnek hiszi magát egy hatalom", nincs annál nagyobb erő, mint ha a sokszínű polgárok képesek összefogni. Ez pedig, úgy vélte, napjaink ellenzéki politikusai számára is fontos tanulság. Most, amikor "meg kell újítani a magyar politikát, kormányváltásra van szükség", fontos, hogy az ellenzék képes legyen összefogni, kibontakoztatni sokszínűségét - fogalmazott a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje.

    Karácsony Gergely kitért arra is, hogy az elmúlt évtizedekben - az 1989-es rendszerváltás óta is - kiderült, önmagában a szabadság és a demokrácia nem teremt igazságosabb társadalmat. Márpedig 1956 éppen arról szólt, hogy a három fontos értéket, a nemzeti önrendelkezést, a demokráciát és a társadalmi igazságosságot egyszerre kell tudni képviselni - tette hozzá.

    A Párbeszéd és az Együtt azt a politikát képviselik, hogy az ellenzék a két rossz út közül a "helyes utat, a középutat" válassza - emelte ki Karácsony Gergely.

    Kifejtette: az egyik rossz irány, hogy képtelenek együttműködni, és ezzel hatalmon tartják azokat, akik nem méltók a hatalomra. A másik rossz irány, hogy megpróbálják az ellenzéket a maga sokszínűségében tönkretenni, és megpróbálják a nagyon különböző politikai világnézeteket valamilyen egységes alakzatba összesöpörni, ezáltal kioltva azt az erőt, ami épp a sokszínűségében van - magyarázta.

   A Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje is szólt arról, hogy az egykori állampárt jogutódjának politikusai még mindig nem tudták felfogni azt, hogy '56 "közös nemzeti emlékezetünk része". Karácsony Gergely kiemelte: eltelt több mint 60 év a forradalom óta, de úgy tűnik, még sok időnek el kell telnie, hogy 1956 a közös nemzeti emlékezet részévé váljon.

    A Párbeszéd eredetileg, hagyományosan, a Bibó-szobornál tartotta volna koszorúzással egybekötött megemlékezését, a szakadó eső miatt azonban rendezvényét áthelyezték egy, a Parlamenthez közeli kávézóba.

 

Ismerd meg a Párbeszéd programját, mondd el róla a véleményed, mert nekünk mindenki számít: http://mindenkiszamit.hu/
Csatlakozz, hogy legyen Karácsony!