Megosztás
2016.8.22. |

A Párbeszéd Magyarországért szerint a fideszes politikusok ismét megfutamodtak a számukra kényes vita elől, amikor nem vettek részt a levélszavazás kiterjesztéséről és a jogegyenlőség megteremtéséről szóló rendkívüli ülésen. A Párbeszéd javasolja az internetes szavazás bevezetését.

 

Mint ismert Szabó Tímea a Párbeszéd Magyarországért társelnöke és országgyűlési képviselője júliusban már kezdeményezett egy rendkívüli ülést a Liget-törvény megsemmisítése kapcsán. A fideszes politikusok azonban akkor is, és most is megfutamodtak a parlamenti vita elől. A Párbeszéd azonban nem fogja hagyni, hogy ezek a viták a szőnyeg alá legyenek söpörve, az őszi ülésszakban a kormánypárti politikusoknak választ kell adniuk arra, hogy mit gondolnak ezekről a kérdésekről.

A Párbeszéd Magyarországért szerint a demokrácia gyakorlásához egyenlő hozzáférést kell biztosítani mindenkinek, ebbe pedig nem fér bele, hogy van, aki levélben szavazhat, míg másoknak 500 kilométert kell utazniuk. A Párbeszéd Magyarországért ezért támogatja a levélszavazás kiterjesztéséről szóló ellenzéki javaslatot, ugyanakkor a párt úgy gondolja, hogy egy igazán 21. századi megoldás az internetes szavazás észt mintára való bevezetése lenne.

A Párbeszéd Magyarországért a demokratikus ellenzéki pártoknak javasolt előválasztási koncepciójában elsőnek állt elő az internetes szavazás lehetőségével. A párt szerint a jelenlegi Ügyfélkapu rendszer átalakításával, a szavazás titkosságának biztosításával megoldható lenne, hogy aki szeretné, az interneten keresztül is leadhassa a szavazatát.

 

Budapest, 2016. augusztus 22.

Párbeszéd Magyarországért

 

Elég volt a kizsákmányolásból, a kiszolgáltatottságból!