Párbeszéd
Megosztás
2017.3.13. |

Az Együtt, a Jobbik, az LMP, az MSZP és a Párbeszéd önkormányzati képviselő szerint Óbuda-Békásmegyer polgárainak kell dönteni a műszakilag lehetséges nyomvonalak közül.


A múlt hét hétfői lakossági fórumon egyértelműen kiderült, hogy műszakilag mind a két nyomvonal megvalósítható, a leginkább érintett III. kerületi lakosok pedig érdemben véleményt akarnak nyilvánítani ebben a kérdésben. A III. kerületi képviselőtestületben helyet foglaló valamennyi ellenzéki képviselő pártok felett álló ügynek tekinti a kérdést és közösen kezdeményez helyi népszavazást, amely a kerületi önkormányzat településképpel és építési szabályokkal kapcsolatos hatáskörére épít.

Béres András (Párbeszéd), Burján Ferenc (LMP), Czeglédy Gergő (MSZP), Mihalik Zoltán (Együtt), Őri László (MSZP), Simonka Csaba (MSZP) és Szanyó Miklós (Jobbik) Óbuda-Békásmegyer képviselőtestületének tagjai népszavazást kezdeményezünk a Római-parti gát nyomvonaláról, az alábbi kérdéssel:

"Egyetért-e Ön azzal, hogy Budapest Főváros III. kerület Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselő-testülete oly módon alkossa meg a kerület településképi rendeletét és építési szabályozását, hogy a Csillaghegyi-öblözet védelme kapcsán a Duna főmedre mentén csak a Nánási út és a Királyok útja nyomvonala mentén legyen építhető elsőrendű árvízvédelmi védmű?"

A Csillaghegyi-öblözet árvízvédelme évtizedek óta megoldatlan kérdés az Óbuda-békásmegyeriek számára. A folyamatosan meg-megálló, majd újrainduló tervezési folyamat 2012 óta tart. Ennek fontos állomása volt a 2017. március 6-án tartott lakossági fórum a Békásmegyeri Közösségi Házban.  Ezen az eseményen egyértelműen kimondták a Fővárosi Önkormányzat által megbízott mérnökök, hogy műszakilag mind közvetlenül a Duna-parton, mind a Nánási út és a Királyok útja nyomvonalán megépíthető az árvízvédelmi szabályoknak megfelelő védmű. Az is egyértelműen kiderült, hogy a leginkább érintett III. kerületi lakosok szeretnének érdemben véleményt nyilvánítani ebben a kérdésben.

A népszavazási kezdeményezésünkkel ezt szeretnénk lehetővé tenni. Miközben az árvízvédelem, így ennek részeként a Csillaghegyi-öblözet védelmét szolgáló létesítmények a Fővárosi Önkormányzat feladat- és hatásköréhez tartoznak, a III. kerületi önkormányzat a még megalkotandó településképi rendeletével és a területre vonatkozó szabályozási tervével meg tudja határozni a nyomvonalat, így ezzel kapcsolatban lehetséges helyi, kerületi népszavazás kiírása.

A kezdeményezésünkből akkor lesz népszavazás, ha ezt a képviselő-testület többsége is megszavazza. Bízunk abban, hogy mind a Budapest III. Kerületi Választási Bizottság, mind Bús Balázs polgármester és a Fidesz képviselői is támogatni fogják a kezdeményezést, mivel korábban Tarlós István főpolgármester is pozitívan nyilatkozott a kérdésben tartandó helyi népszavazásról.

Abban is bízunk, hogy a népszavazás ki fogja kényszeríteni a III. kerületi lakosság tisztességes tájékoztatását és a normális hangvételű vitát az egyes nyomvonalakkal, műszaki megoldásokkal kapcsolatos előnyökről és hátrányokról, ide értve a kockázatokat is. Figyelemre méltó, hogy a szabálytalanul meghirdetett lakossági fórumon Szeneczey Balász főpolgármester-helyettestől elhangzott ígéret ellenére, az ott prezentált tervek továbbra sem elérhetőek. Mi, Óbuda-Békásmegyer ellenzéki képviselői ezúton is kérjük Tarlós István főpolgármester urat, hogy gondoskodjon a tervezőkkel kötött szerződés, s az annak alapján elkészült tervek Fővárosi Önkormányzat honlapján való teljes terjedelmű, haladéktalan közzétételéről.


Budapest, 2017.03.13  

Béres András
III. kerületi önkormányzati képviselő (Párbeszéd)

Burján Ferenc
III. kerületi önkormányzati képviselő (LMP)
 
Czeglédy Gergő
III. kerületi önkormányzati képviselő (MSZP)
 
Mihalik Zoltán
III. kerületi önkormányzati képviselő (Együtt)
 
Őri László
III. kerületi önkormányzati képviselő (MSZP)
 
Dr. Simonka Csaba
III. kerületi önkormányzati képviselő (MSZP)

Szanyó Miklós
III. kerületi önkormányzati képviselő (Jobbik)