Orban_EON
Megosztás
2014.8.13. |

Az Együtt-PM az első pillanattól drága, átláthatatlan és értelmetlen lépésnek tartotta az E.ON gázüzletágának MVM általi megvásárlását. Az Átlátszó által kiperelt, és ma nyilvánosságra hozott iratokból az is kiderül, hogy mennyire. A becsült értéknél akár 600 milliárd forinttal is többet fizethetett a kormány az adófizetők pénzéből. Jávor Benedek ezért hűtlen illetve hanyag kezelés miatt feljelentést tesz a Központi Nyomozó Főügyészségen.

Az Együtt-PM EP-képviselője szerint az első pillanattól kezdve kétséges volt a tranzakció indokoltsága, az érte kínált pénz pedig minden szakértői becslés szerint sokszorosa volt az üzletág valódi értékének. Hiába követelték azonban, hogy a kormány hozza nyilvánosságra azokat az elemzéseket, amelyek megindokolták az adás-vételt, és a döbbenetesen magas, több mint 260 milliárd forintos árat, a kormány kerek-perec megtagadta, hogy a nyilvánosság előtt számoljon el az adóforintok elköltésével. Az Átlátszó által másfél éves pereskedés után megkapott, és nyilvánosságra hozott dokumentumok azt bizonyítják, hogy minden oka megvolt az Orbán-rezsimnek, hogy mélységes titokban tartsa az ügylettel kapcsolatos valamennyi dokumentumot. Minden bekért elemzés, illetve az ügyben illetékes döntéshozók maguk is a gázüzletág megvásárlásának hatalmas kockázataira, illetve a valós értékhez képest az ügylet túlárazottságára figyelmeztetett. A felkért független értékelő az E.ON gáznagykereskedő cégének piaci értékét az ún. take-or-pay kockázatok miatt negatívra, akár -600 milliárd forintra is becsülte. A legmagasabb szintű politikai döntés eredményeként mégis megvásárolt teljes csomag értéke így a 350 milliárd forintot is elérheti – a negatív tartományban. A kifizetett 260 milliárd forint így akár 600 milliárd forinttal is meghaladhatja az üzletág valódi értékét.

Jávor Benedek szerint a közpénz-százmilliárdokkal való ilyen felelőtlen bánásmód kimeríti a hűtlen illetve hanyag kezelés vétségét, ezért feljelentést tesz a Központi Nyomozó Főügyészségen. Mivel a most nyilvánosságot kapott dokumentumokból az is kiderül, hogy az illetékesek, önmagukat védve a vélhetően törvénysértő ügyletben egymásra tologatták a felelősséget, a feljelentést az EP-képviselő ismeretlen tettes ellen teszi. Hogy ebben a gyalázatos és átláthatatlan ügyben kié a végső felelősség, azt az ügyészség, illetve végső soron a bíróság dolga megállapítani.

Budapest, 2014. augusztus 13.

 


Jávor Benedek, az Együtt-PM európai parlamenti képviselője

 

 

Kép: atlatszó.hu)