a_hazugság_tere
Megosztás
2014.5.17. |

Az Együtt-PM szövetség átnevezi a Szabadság teret az ott felállítani tervezett "német megszállás emlékműve" miatt a "Hazugság" terének - közölte Karácsony Gergely, a szövetség kampányfőnöke szombaton Budapesten, sajtótájékoztatón.

    A sajtótájékoztatót megelőzően a szövetség két aktivistája a Október 6. utca és a Szabadság tér találkozásánál az utcanév táblára a "Hazugság tér" feliratot ragasztotta rá.

    Karácsony Gergely az újságíróknak elmondta, hogy a "német megszállás emlékművének" létrehozását az Együtt-PM szövetség ellenezi, mivel felállítása élesen megosztja a magyar társadalmat.

    A holokauszt hetvenedik évfordulóján a kormánynak az lenne a "felelőssége", hogy olyan emlékezetpolitikát folytasson, amely egységesíti a nemzetet - jelentette ki az ellenzéki politikus. - Ehhez képest Orbán Viktor miniszterelnöknek sikerült megosztani a magyar társadalmat - tette hozzá.

Karácsony Gergely közölte, az Együtt-PM szolidáris az emlékmű felállítása ellen tüntető emberekkel. Ezért arra kérik a budapestieket, hogy az emlékmű felépülte után, annak eltávolításáig nevezzék a teret a "Hazugság terének".

    A táblát felhelyező két aktivistát a sajtótájékoztató után igazoltatták a rendőrök.

 

Budapest, 2014. május 17 - MTI -