oktatás
Megosztás
2017.8.29. |

Hamis Balog Zoltán miniszter állítása, miszerint Magyarország költi a legtöbb pénzt oktatásra Közép-Európában. Az iskolapénzből is csak a Fidesz-haverok gazdagodnak.

A miniszter tévényilatkozata szerint a GDP 5,2 százalékát költi a magyar kormány oktatásra, s ezzel – Lengyelországgal holtversenyben – élen állunk Közép-Európában. Ez ordas hazugság.
Először is a miniszter kihagyta Szlovéniát a számításból. Másrészt elhallgatta a statisztika belső arányait: az „egyéb oktatás” kategóriában gyanúsan sokat költünk, miközben köz- és felsőoktatásra számos közép-európai országnál kevesebb jut.

De a legfontosabb, hogy hogyan költjük el a pénzt. A közoktatásban a tankerületi központokra, a tanárok nyakára ültetett Fidesz-káderekre költenek, ahelyett, hogy hagynák élni az iskolákat, s betartanák a pedagógus-béremelésre tett ígéretüket. A felsőoktatásban pedig a fák, parkok letarolásával járó gigaberuházásokra megy el a pénz, a józsefvárosi Orczy-kert helyén például a Mészáros Lőrinc féle egyetemi lovardára 3 milliárd.

A Párbeszéd visszaállítja a 18 éves korig tartó tankötelezettséget, az érettségi és az angol nyelvvizsga megszerzésének lehetőségét minden diáknak biztosítja, lecsökkenti az osztályétszámokat, jelentősen megemeli a pedagógus-fizetéseket. Ingyenessé tesszük az első diploma megszerzését.

Budapest, 2017. augusztus 29.

Dr. Erőss Gábor
a Párbeszéd elnökségi tagja, oktatási szakpolitikusa, józsefvárosi önkormányzati képviselő

 

Ismerd meg a Párbeszéd programját, mondd el róla a véleményed, mert nekünk mindenki számít: http://mindenkiszamit.hu/
Csatlakozz, mert tenni kell!