Megosztás
2014.6.13. |

Az Együtt-PM számára úgy tűnik, hogy a Fidesz hadat üzent a budapestieknek – mondta a szövetség pénteki, fővárosi sajtótájékoztatóján Karácsony Gergely. A politikus hozzátette, az elmúlt napokban több olyan hír látott napvilágot, amelyek arról szóltak, hogy Orbán Viktor „nem tekinti a budapestieket olyanoknak”, akiket a kormánynak képviselni kell.

    Az Index hírportál csütörtök délután azt írta: Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter magához vonta a rövid és középtávú budapesti uniós projekteket, és azokat "lehúzta a listáról". A Miniszterelnökség erre azt közölte, a brüsszeli szabályok nem teszik lehetővé több fejlesztési forrás felhasználását a fővárosban. A forráselosztás tekintetében "elmentünk a falig", a kormányzat álláspontja szerint egy felelős városvezető ebben a helyzetben egyet tehet, Brüsszelbe utazik lobbizni - írták.
    Karácsony Gergely azt mondta, hogy ezt megelőzően először a fővárost hosszútávon tönkretevő módon alakították át Budapest vezetését, és az alaptörvénnyel is ellentétes módon gyakorlatilag megszüntették a közvetlenül választott Fővárosi Közgyűlést. A volt képviselő a második szimbolikus üzenetnek nevezte, hogy a kormányzat vidékre próbálja költöztetni a minisztériumokat, ami csak arra jó, hogy „provokálja a budapestieket és provokálja a vidékieket”, akik közé megpróbál egy „lövészárkot húzni”.
    A Fidesz egyéni jelöltjei a választási kampányban „állandóan lobogtatták” azt a közlekedésfejlesztési koncepciót, amelyik szerint EU-s források alapján újítanák fel a 3-as metrót vagy a kisföldalatti szerelvényeit. Úgy tűnik, hogy a Fidesz becsapta a budapestieket, ráadásul a döntést a „legnagyobb hazugsággal” próbálják leplezni – folytatta. Hangsúlyozta, hogy a kormányzati érveléssel szemben a kohéziós pénzek elosztása során a kabinet gyakorlatilag szabadon állítja fel saját prioritásait.
    A politikus előre visszautasította, hogy amikor a budapesti fejlesztésekért emelnek szót, akkor az azt jelenti, hogy kevésbé tartják fontosnak a vidéki Magyarország felzárkóztatását. Hangsúlyozta, hogy a tervbe vett budapesti fejlesztések az egész ország közös érdekét szolgálják. Példaként említette, hogy csak a 3-as metrón naponta félmillióan utaznak, és az utasok egyharmada nem budapesti.
    Azt is kijelentette, hogy Budapest az elmúlt években gyakorlatilag mindenét elveszítette. Szavai szerint előbb elvették a főváros vagyonát, majd elvették a saját bevételeinek a többségét és most úgy tűnik, hogy szeretnék elvenni az EU-s fejlesztési forrásokat is. „Úgy tűnik, a végén csak Tarlós István nadrágtartója marad a budapestieknek” - közölte.
    Szabó Szabolcs független képviselő mindezt azzal egészítette ki, hogy írásbeli kérdést nyújt be Lázár Jánoshoz, mert választ szeretne kapni, hogy valósak-e a sajtóban megjelent hírek.
    Az Együtt-PM politikusa is hangsúlyozta, hogy nem a vidék ellen kampányolnak. Azt is kiemelte, hogy a közép-magyarországi régióban képződik a GDP több mint negyven százaléka, de az uniós támogatásoknak az eredeti tervek szerint is csak nagyjából 15 százaléka jutott volna a térségnek.


MTI 2014. június 13., péntek 14:21