Gyakornokok jelentkezését várjuk!
Megosztás
2014.3.10. |

A Párbeszéd Magyarországért párt
PÁLYÁZATOT HIRDET
Kampánygyakornoki státusz betöltésére

 

A Párbeszéd Magyarországért Párt a kampányidőszakra gyakornokok jelentkezését várja kommunikációs, operatív és politikai gyakornoki státuszokra. A gyakornokok betekintést nyernek az Országgyűlés működésébe, lehetőségük van részt venni az országgyűlési választások kampányában, párt szakpolitikai folyamataiban segédkezni, képzéseken részt venni és szakmai mentorálás mellett képességeiket és az eddig tanult ismereteiket elmélyíteni. 

 

 

A gyakornok feladata

  • Kampányfeladatok (logisztikai feladatok adminisztráció, telefonos munka, kitelepülések támogatása)
  • Politikai elemzői feladatkör támogatása
  • Sajtófigyelés
  • A legismertebb televíziócsatornák híradóinak követése és adott szempontrendszer szerinti kiértékelése
  • Tartalomelemzés és azzal kapcsolatos adminisztráció

 

A gyakornok lehetőségei

  • aktív részvétel a 2014-es kampányban
  • betekintést nyer a párt és a képviselői csoport működésébe,
  • nagy létszámú szervezet menedzselésében gyakorlati ismereteket szerez,
  • kommunikációs, szervezői képességek fejlesztése,
  • projektmenedzsment, task force menedzsment, time menedzsment terén gyakorlat szerzése,
  • megismeri a politikai kampányok előkészítésének folyamatát. 

Gyakornoki idő

Jelen kiírás alapján a gyakornoki idő 3 hónapra szól. Heti mintegy 15 óra elfoglaltságot jelent, a munkavégzés ideje alatt a kiválasztottnak meghatározott idejű szabadság jár. Az önkéntes gyakornokok a munkavégzésért anyagi kompenzációra nem jogosultak, szabadság kivételére előre megegyezett módon van lehetőség.

 

A munkavégzés helye

Képviselői Irodaház, Parlament, külső helyszínek.

 

Pályázati feltételek

  • a pályázónak aktív hallgatói jogviszonnyal kell rendelkeznie valamely felsőoktatási intézményben,
  • legalább két befejezett szemeszterrel kell rendelkeznie,
  • a munkavégzés minimum 4 órás blokkokban történik,
  • aktív középfokú (B2) angol nyelvtudás

 

Egyéb elvárt készségek:

- kiváló írásbeli és szóbeli kifejezőképesség,

- terhelhetőség, stressztűrő-képesség, rugalmasság, nyitottság, megbízhatóság.

 

A pályázathoz csatolni kell:

- önéletrajz, maximum két oldal

- rövid motivációs levél

- hallgatói jogviszonyról szóló igazolás,

 

A munkakör betölthetőségének időpontja:

A gyakornoki program tervezett indulása: azonnali kezdés

 

A pályázat benyújtásának határideje: folyamatos

 

A pályázatok benyújtásának módja:

A pályázatokat (önéletrajz, motivációs levél, hallgatói jogviszonyról szóló igazolás, prezentáció) elektronikus úton juttassák el Kovács Márton részére a gyakornok@parbeszedmagyarorszagert.hu címre. A tárgyban tüntessék fel, hogy „jelentkezés politikai elemzői gyakornoki státuszra”.

A pályázati feltételeknek leginkább megfelelő jelöltek szóbeli meghallgatására a benyújtást követően kerülhet sor, amelyről külön értesítést küldünkA pályázatok elbírálásának eredményéről minden pályázó értesítést kap.