Megosztás
2016.7.16. |

A Párbeszéd Magyarországért "A kormány miért tesz különbséget az egészségügyben a közalkalmazotti és más foglalkoztatási jogviszonyban dolgozók között?” című írásbeli kérdésére adott válaszában a kormány maga ismerte el, hogy az egészségügyben műszaki, valamint gazdasági területen dolgozók nem számíthatnak semmiféle béremelésre az elkövetkező években. A párt azt követeli, hogy ezek a szakemberek is méltó bért kapjanak a munkájukért.

 

Hiába ígért nagymértékű béremelést a kormány az egészségügyben jövőre, senkinek sem lesz könnyebb 2017-ben sem. Az ápolók néhány ezer forintos nettó béremelésre számíthatnak, így továbbra is ők lesznek a szociális dolgozók mellett a leginkább alulfizetett munkavállalók. A műszaki és gazdasági területen dolgozó egészségügyisek viszont még erre sem számíthatnak, a kormány nem tervezi emelni az ő bérüket.

 

Közel 80.000 ember dolgozik az egészségügyben rettentően alacsony bérért, rendkívül rossz körülmények között. A kormány pedig aprópénzzel próbálja befogni a szájukat. A Párbeszéd Magyarországért méltó bért követel minden szakdolgozónak. Legalább 120 milliárdos plusz forrásbevonásra lenne szükség ahhoz, hogy minimum 50%-al emelkedjen az összes szakdolgozó bére.

 

Budapest, 2016. július 16.

Párbeszéd Magyarországért

 

Párbeszéd: Veled!

Csatlakozz!