Megosztás
2015.11.27. |

A Párbeszéd Magyarországért (PM) felháborítónak tartja, hogy az adófizetőknek mintegy ötmilliárd forintjukba kerül az állami földek Orbán-kormány által kierőszakolt elrablásának csak a levezénylése is. A PM szerint a nemzeti földvagyon alkotmány- és törvényellenes kiárusítását azonnal le kell állítani, mielőtt még nagyobb károkat okoz az országnak.

 

Blikk.hu információi szerint a csillagászati összeget főként informatikai rendszerre és pártközeli ügyvédekre költik. A PM egyrészt követeli a vonatkozó kormánydokumentum azonnali nyilvánosságra hozatalát, másrészt rámutat, hogy egyikre sem lett volna szükség, ha létezne egy átlátható nyilvántartás az új „földművesekről” és az állam földjeiről.

 

Most annak az árát fizetjük meg, hogy a Fidesz újra a zavarosban halászhasson, de a számla hamarosan tovább hízik a haveroknak adott kedvezményes állami hitel összegével, az elsők között dobra vert túzok-élőhelyek felszámolása miatti természetvédelmi károkkal, a vidéki közösségek, valamint a mezőhegyesi ménesbirtok szétverésének tragikus következményeivel. 

 

A PM szerint az elhibázott, szakmai és társadalmi támogatás nélküli, a földtörvénnyel és az alkotmánnyal is ellentétes privatizációt azonnal le kell állítani: a földek legjobb helye az állam tulajdonában, a családi gazdálkodók és a helyi közösségek kezében van, ahol az állam továbbra is érvényesíteni tudja a foglalkoztatás és a természetvédelem jogi garanciáit.

 

 

Budapest, november 27.

Szabó Rebeka, a PM elnökségi tagja