Megosztás
2017.2.21. |

Fejér és Győr-Sopron megye után Somogyban is bebizonyosodott, hogy a helyben élő családi gazdálkodók helyzetbe hozása helyett a magyar és a külföldi agrár-oligarchák kistafírozása volt az állami földek elkótyavetyélésének fő célja. A Párbeszéd szomorúan állapítja meg, hogy igaza lett: előzetesen éppen arra figyelmeztetett, hogy a földeladásból ebben a rendszerben törvényszerűen földrablás, a helyi gazdák kisemmizése lesz.

Somogy megyében egy belga fölbirtokos család szerezte meg a legtöbb állami földet, közel 1000 hektárt, ami sokszorosan túlmutat egy családi gazdaság földigényén. Ha egyetlen esetről lenne szó, az ügy akkor is az Orbán-kormány földprivatizációjának kudarcát mutatná, de a somogyi anomália nem a kivétel, hanem a szabály: ahogyan Ángyán Józsefnek, Orbánék egykori vidékfejlesztési államtitkárának az egymást követő tanulmányaiból kiderül, minden megyében pontosan ugyanez történt. A földeladásoknak három fő kedvezményezett csoportja van: a politikusok és családtagjaik, a magyar és külföldi agrár-nagytőkések (jellemzően szintén jó politikai kapcsolatokkal), és a korábbi termelőszövetkezetek, illetve állami gazdaságok volt vezetői jártak jól.

A Párbeszéd már a projekt meghirdetése idején figyelmeztetett, hogy az ironikusan „földet a gazdáknak” névre keresztelt programnak ebben a rendszerben nem lehetnek más kedvezményezettjei, mint akiket a Fidesz politikája ténylegesen kiszolgál: a családi gazdaságok helyett a pártközeli nagytőke teszi rá a kezét a földvagyonra - pontosan ezért volt helyrehozhatatlan hiba elkótyavetyélni az állami birtokokat, hiszen ezek a földek köztulajdonban maradva olyan közérdekű földpolitikai célokat szolgálhattak volna, mint a fiatal gazdák földhöz juttatása, a szociális földprogram, a vidék elnéptelenedésének megállítása.

A Párbeszéd szerint egy tisztességes kormánynak mielőbb vissza kell fordítania a törvénytelen földherdálást, minimalizálva a károkat. Nem a középkorban élünk: ha Orbán Viktor meg akar valakit jutalmazni, vegyen neki virágot az adózott fizetéséből, ne osztogasson hűbérbirtokokat a történelemben eltévedt kegyúrként.

 
Budapest, 2017. február 21.
Szabó Rebeka
a Párbeszéd szakpolitikusa

 

Nekünk mindenki számít!
Csatlakozz!